Az építés jelentősége a vidékfejlesztésben – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A 2014. május 8-i budapesti konferencia jelentőségét az adja, hogy az új EU-költségvetési ciklusban többféle jogcímen juthat pénz olyan vidéki beruházásokra, melyekhez építési tevékenység is kapcsolódik. Kamarai akkreditáció: MÉK 2 pont (2013/352)

Építészek kezébe való-e a vidékfejlesztés? Makovényi Ferenc, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja teszi fel ezt a kérdést, és előadásában azt is felveti majd: mit jelent egyáltalán ebben az esetben a „fejlesztés”, és összhangban van-e mindezzel az, amire az építészek ki vannak képezve, illetve amit elvár tőlük az ország? A konferencián Borbás Péter szentendrei építész, a MOME oktatója is hasonló kérdéseket fog boncolgatni, de az elmúlt 20-30 évre visszatekintve: olyan építészek munkásságát idézi fel, akik bizonyos szempontból fontosak, érdekesek, jellegzetesek a vidék és az építészet kapcsolatában.

A problémakört az építészet nézőpontján kívülről is segít majd látni ifj. Hubai Imre előadása; ő az Agrárkamara vidékfejlesztésért felelős alelnökeként fog beszélni arról, hogy (a hazánkba érkező EU-támogatásoknak is köszönhetően) milyen beruházások indulhatnak, s milyen módon jelenhetnek meg ezek a magyar vidék épített környezetében. Egészen konkrét módon foglalkozik ennek egy részterületével Jámbor Attila ügyvéd, a SZIE YMÉK oktatója: a mezőgazdasági területen történő építkezés jogszabályi hátterében segít eligazodni.

A konferencia levezető elnöke Ónodi Gábor lesz, a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének vezetője, de tőle is hallhatunk majd előadást az építés és a falu-, illetve vidékfejlesztés viszonyáról; többek között a Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjnak köszönhetően fókuszba került példaértékű építési projekteket is bemutat.

A rendezvény több előadásban is foglalkozik majd a vidéki, illetve mezőgazdasági építészetben felmerülő épületszerkezeti, anyaghasználati kérdésekkel – ezekre különböző építőanyag-forgalmazó cégek kínálnak lehetséges megoldásokat.

A konferencia címe: Az építés jelentősége a vidékfejlesztésben

Időpont: 2014. május 8.

Helyszín: Bara Hotel (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.)

Kamarai akkreditáció: MÉK 2 pont (2013/352)

 

Jelentkezés a konferenciára >> http://tervlap.hu/rendezveny/index/nev/epitesz_tervezoi_napok_2014

 

Tervezett program:

Levezető elnök: dr. Ónodi Gábor

9.00-9.15 – Bevezető

9.15-9.45 Az építés jelentősége a falu- és vidékfejlesztésben – dr. Ónodi Gábor (építész, intézetigazgató, SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet)

9.45-10.15 Építkezés mezőgazdasági területen – speciális feltételek és hatósági eljárások – dr. Jámbor Attila (ügyvéd, egyetemi oktató, SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar)

10.15-10.35 Korszerű tetőszerkezetek a mezőgazdasági építészetben – Gárdos Attila (építész, Gáterv Építész Iroda Kft.)

10.35-11.05 Mezőgazdasági csarnokok szeglemezes fa tetőszerkezete – Tóth Gergely (ügyvezető, I.G.M.-H Kft.):

11.05-11.25 kávészünet

11.25-11.55 Vidékfejlesztési Program (2014-2020) és annak hatása a vidéki épített környezetre – ifj. Hubai Imre (vállalkozó, a Nemzeti Agrárkamara vidékfejlesztésért felelős alelnöke)

11.55-12.15 Hűtőházi szendvicspanelek – korszerű burkolati elemek a mezőgazdaságban – Töltszéki Szilvia (okl. építőmérnök, Hoesch Építőelemek Kft.)

12.15-12.45 Minőségi acélszerkezetek a mezőgazdasági és ipari építésben – Böőr László (alkalmazástechnikus, Frisomat Kft.)

12.45-13.05 Természetes vidék, természetes fény – Sebők Mihály (okl. gépészmérnök, műszaki vezető, Schnaider Plastik Kft.)

13.05-13.25 Dombornyomott szigetelésvédő lemezek alkalmazása az építőipar teljes vertikumában – Karpiak Balázs (műszaki vezető, Gutta Hungária Kft.)

13.25-14.05 büféebéd

14.05-14.35 Építészek kezébe való-e a vidékfejlesztés? – dr. Makovényi Ferenc (építész, dékán, SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar):

14.35-14.55 Kőzetgyapot termékek a mezőgazdaságban – Brassnyó László (alkalmazástechnikai vezető, Knauf Insulation Kft.):

14.55-15.15 Csarnokok, ipari épületek innovatív hőszigetelési megoldásai – Szatmári Zoltán (alkalmazástechnikai mérnök-tanácsadó, Bachl Kft.)

15.15 -15.35 Palatetős mezőgazdasági épületek felújítása – Haraszti László (műszaki tanácsadó, elméleti oktató, Icopal-Villas Kft.)

15.35-16.05 Vidék és építészek – visszatekintés és előretekintés – Borbás Péter (építész, Modizájn Kft., MOME óraadó oktató)

16.05-től: Értékelés, tanulságok, vita, zárszó

(A programváltoztatás jogát fenntartjuk.)

 

JELENTKEZÉS A KONFERENCIÁRA >>

 

A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósult meg.