építészeknek, mérnököknek

ÉPÍTÉSI JOG 2021 ONLINE KONFERENCIA – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Évindító webinárium az új építési engedélyezési, településképi, kivitelezési és energetikai követelményekről, 2021. január 27-február 3-ig

2020 decemberének utolsó napjaiban egymás után jelentek meg az építésügyi salátarendeletek, nem maradt olyan lényeges – az építésügyet érintő – jogszabály, amelyben ne találnák fontos módosításokat (OTÉK, Kivitelezési kódex, Eljárási kódex, 314/2012. (XI. 8.) Korm.rendelet stb.).

Az építésügyi engedélyezési eljárások több olyan sarokpontja is módosult, amit korábban alapvetésnek gondoltunk (engedély hatálya és ütemezése, településképi vélemény, használatbavétel), és új szabályrendszert kell megtanulni az egyszerű bejelentésű beruházások esetében is. 2020. decemberének utolsó napjaiban több ITM rendelet és kormányrendelet tartalmazott épületenergetika témájú módosítást. A jogszabályváltozások nem csak a közel nulla követelmények alkalmazásának határidejét hosszabbította meg, számos érdemi változást is történt az energetikai követelmények rendszerében. Az önkormányzatok újra nagy feladat előtt állnak, mert - elméletileg - 2021. március 1-jétől ismét módosítaniuk kellene a településképi rendeleteiket, és több esetben a településképi bejelentési eljárást kötelező lesz lefolytatniuk (vagyis nem kizárólag a helyi rendelet határozza meg a bejelentéshez kötött építési tevékenységeket). Az OTÉK-ban egyebek mellett a parkolóhelyek kialakításának előírásai, valamint a kertvárosias lakóterületek beépítési lehetőségei is módosultak. Az állami otthonteremtési támogatásoknak köszönhetően a korábbiaknál nagyobb számú felújítás, tetőtér-beépítés fog történni, de nem mindenki ismeri ezeknek a kivitelezéseknek a jogszabályi előfeltételeit. A rendezvény több előadása is a felújítást, tetőtér-beépítést tervező építtetők és kivitelezők részére tartalmaz fontos információkat annak érdekében, hogy a kivitelezők elkerüljék a szabálytalan munkavégzést, az építtetők pedig megelőzzék az építkezés során felmerülő, legnagyobb kockázatú veszélyeket. Évindító építési jogi online konferenciánkkal a hirtelen megjelent és azonnal alkalmazandó új követelmények megismerésében kívánunk segítséget adni a változások által érintettek – építtetők, tervezők, vállalkozó kivitelezők, ügyvédek, önkormányzatok és hatósági ügyintézők – számára! A résztvevőknek lehetőséget kínálunk arra, hogy egy nap alatt átlássák a legfontosabb változásokat, és így már az új előírásoknak megfelelően tudják a tevékenységüket végezni, beruházásaikat tervezni. Ha Ön nem tud erre egy egész napot szánni, akkor sincs gond, a videófelvételeket a konferencia után még egy hétig – azaz február 3-ig – megnézheti, akár több alkalommal is. Ebben az egy hetes időszakban meg lehet szerezni a kamarai kreditpontokat is (a tesztkérdések megválaszolásával). A konferenciát az Építésijog.hu portál (szerkesztője: dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató) szakmai szervezésével tartjuk meg. Az előadók a feltett kérdésekre is válaszolnak, azaz a nap végén szakmai konzultáció is segíti a tisztánlátást. A konferenciát az interneten – webinárium formájában – lehet követni, és minden résztvevő megkapja az előadások videófelvételeit és diasorait is. Online részvétel: az internetes közvetítést az Építésijog.hu oldalon tudja majd követni (a pontos linket a résztvevők megkapják) Építészkamarai akkreditáció: 2,5 kreditpont (MÉK 2021/6) Ügyvédi kamarai akkreditáció: 8 kreditpont (nyilvántartási szám: NY001482/2021)   TOVÁBBI INFORMÁCIÓK, RÉSZLETES PROGRAM ÉS JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉGEK ITT >>