építészeknek, mérnököknek

Kivitelezés jogszerűen 2017 – szakmai konzultáció és konferencia – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Építési jogi konferencia és szakmai konzultáció kivitelezők, felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök részére Időpont: 2017. május 4., 13.30–18.30 Helyszín: Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr utca 35.) A befizetők a fentieken kívül megkapják

  • a Lakóépület építésének 2017. évi jogi feltételei című, az Építésijog.hu szerzői által összeállított szakmai segédanyagot is.
  • az Építésfelügyeleti bírság (2017.) című táblázatos formában készített összefoglalót az építésfelügyeleti bírság részletes szabályairól. Az anyag gyakorlati példákat is tartalmaz építésfelügyeleti bírság kiszámítására.

 

KEDVEZMÉNYEK ÉS ELŐFIZETÉSSEL KOMBINÁLT RÉSZVÉTELI DÍJAK, ILLETVE JELENTKEZÉS ITT >>   TERVEZETT PROGRAM 13.30–14.15 A kivitelezés végzésének 2017. évi új feltételei Dr. Jámbor Attila ügyvéd, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatója, az ÉpítésiJog.hu portál szerkesztője A 2017. januárjától és áprilisától hatályos jogszabályok, több esetben és lényegesen változtak. Az Építési törvény és egyéb jogszabályok módosítása természetesen érintette a kivitelező és a felelős műszaki vezető felelősségét is, döntően az építési tevékenység végzésének átalakított feltételrendszere miatt (lásd például a 2017. évi XXIV. törvény rendelkezéseit). Az előadás a vállalkozó kivitelező és a felelős műszaki vezető szempontjából összefoglalja a 2017. évi jogszabályváltozásokat. Az előadás bemutatja a tervezői művezető kapcsolat- és felelősségi rendszerét a kivitelezővel, felelős műszaki vezetővel, illetve az építési műszaki ellenőrrel. 14.05–14.50 Kivitelező, felelős műszaki vezető jogosultságai, építésfelügyeleti szankciók Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Az előadás bemutatja, hogy az építésfelügyeleti ellenőrzés a vállalkozó kivitelező és felelős műszaki vezető részéről milyen dokumentumokat, adatokat követelhet meg, és milyen szankciórendszert alkalmazhat a hatóság. A kivitelező és a felelős műszaki vezető milyen tevékenységet végezhet, milyen jogosultságú felelős műszaki vezető szükséges egy adott beruházáshoz? Melyek azok a szankciók, amelyeket az építtetőre (építési műszaki ellenőrre) át lehet hárítani, és milyen feltételek mellett? Melyek azok a tipikus hibák, amelyeket a vállalkozó kivitelező, felelős műszaki vezető elkövethet? A hatóság milyen esetekben állítja le a kivitelezést? 14.50–15.35 Építési napló vezetése a gyakorlatban – problémás esetek és megoldások Papp László, Építőmesterek Szakmai Egyesületének elnöke, építésügyi igazságügyi szakértő, a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakértője Az előadás összegyűjti azokat az eseteket, amelyek az elektronikus építési napló vezetése során a gyakorlati életben problémákat szokott okozni. Az építési napló megnyitásánál is már felmerülnek kérdések, például a konzorciumok, vagy a több építtető esete. A építési munkaterület átadás-átvételétől kezdve egészen az összesítő lap kiállításáig előfordulnak olyan szituációk, amelyeket a naplóban is kezelni kell. Külön kiemelnénk a felelős műszaki vezető 2017. januári új kötelezettségét: az építési-bontási hulladék naprakész vezetését. Kinek és milyen feltételek mellett adható át ez a feladat? 15.35–15.55 Kávészünet 15.55–16.30 A kivitelezési dokumentációra vonatkozó 2017. évi előírások Huszti István építészmérnök Elengedhetetlen, hogy a kivitelező, felelős műszaki vezető tisztában legyen azzal, hogy milyen építési tevékenységeket lehet kizárólag kivitelezési dokumentáció alapján végezni. Lényeges az is, hogy az egyszerű bejelentéssel épülő lakóépületek megvalósításához bizonyos esetekben teljeskörű kivitelezési dokumentációra van szükség. A kivitelezést végzőknek a tervezői jogosultsági szabályokkal is tisztában kell lenniük, annak érdekében, hogy elkerüljék a nem megfelelő dokumentációhoz kapcsolódó szankciókat, vitás helyzeteket. Sajnos még kevesen tudják, hogy a kivitelezési dokumentációnak van olyan munkarésze, amelyet a kivitelezőnek kell elkészíttetnie. 16.30–17.00 Ha már kötelező, legyen hasznos is: kötelező fővállalkozó kivitelezői felelősségbiztosítás Dr. Püski András ügyvéd, biztosítási szakjogász, kotelezofelelosseg.hu A 2017. január 1. napjától bevezetett kötelező tervezői és fővállalkozó kivitelezői felelősségbiztosítás részletszabályait nagyon sokan nem ismerik. Arra az érintetteknek nagyon kevés lehetőségük van, hogy érdemi segítséget kapjanak a biztosítás kiválasztásában, hiszen nem lehet az egyes biztosítási lehetőségeket általánosítani, és azt mondani, hogy minden szakembernek az egyik, vagy a másik biztosítást kell megkötnie. Lényeges, hogy a kötelező biztosítás megkötése során mérlegeljék az érintettek, hogy mire terjed ki a fedezet, és milyen biztosítással érezhetné magát nagyobb biztonságban – akár ugyanolyan mértékű biztosítási díj mellett. Kérdés például, hogy a vállalkozó biztosítása milyen mértékben és milyen károk tekintetében terjed ki a felelős műszaki vezetőre, vagy éppen mire kell nagyon odafigyelni egy káresemény bekövetkezése esetében. 17.00–18.30 Szakmai konzultáció – a rendezvény előadóinak részvételével Biztosak vagyunk abban, hogy a kivitelezés során felmerülnek olyan kérdések, amelyekre az előadásokban nem térünk ki. Annak érdekében, hogy a résztvevőknél ne maradjon megválaszolatlan kérdés, az előadások lezárását követően szakmai konzultációt tartunk. Mindenki felteheti a nála felmerülő kérdést, és bízunk abban, hogy előadóink mindenkinek választ is tudnak adni. A gyakorlati problémákra gyakorlatias, de jogszerű megoldásokat kívánunk adni. A kérdéseket már előzetesen is írhatnak nekünk a jambor.attila@epitesijog.hu email-címre. [A szervező a programváltoztatás jogát fenntartja. A szakmai konzultáció időtartama a kérdésekhez igazodik, ezért hosszabb időt is igénybe vehet]   KEDVEZMÉNYEK ÉS ELŐFIZETÉSSEL KOMBINÁLT RÉSZVÉTELI DÍJAK, ILLETVE JELENTKEZÉS ITT >>