építészeknek, mérnököknek

Közbeszerzési konzultáció – építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok

 

Várjuk az Ön kérdéseit is online szakmai konzultációnkra, melyen a közbeszerzési eljárások keretében megvalósuló építési beruházásokkal foglalkozunk! 

 

November 7-én 14 órától kapcsolódjon be élő internetes közvetítésünkbe, ahol az Építésijog.hu portál Közbeszerzési Tudástárának szakértői legjobb tudásuk szerint pontos és gyakorlatias válaszokat adnak a felmerült problémákra. Kérjük, küldje el előre a témába vágó kérdéseit a kozbeszerzes[kukac]epitesijog.hu címre, hogy szakértőink előre fel tudjanak készülni a válaszadásra. A közvetítés ideje alatt is be lehet még küldeni kérdéseket (a közvetítés oldalán található chatablakban), amelyekre a rendelkezésre álló időkereten belül szintén igyekszünk választ adni. 

 

Ha Önnek nem felel meg a november 7-i időpont, akkor sincs gond: a szakmai konzultációról készült felvételt még egy hétig – november 14-ig – bármikor meg tudja nézni, akár több alkalommal is. (Előre beküldött kérdésére így is megkaphatja tehát a választ.)
 

 

 

Ha Ön 

•    ajánlattevőként (építőipari kivitelezőként, tervezőként) részt szokott venni közbeszerzési eljárásokon, és van olyan tapasztalata, mellyel kapcsolatban szeretne tisztábban látni,

•    szándékában áll közbeszerzésen indulni, de bizonytalan, hogy Önnek érdemes-e, illetve hogy milyen buktatókat kell elkerülnie,

•    ajánlatkérői oldalon (állami vagy önkormányzati intézménynél, hivatalban) dolgozik, és szeretné tudni, hogy Ön hogyan tudna hozzájárulni a közbeszerzési eljárások gördülékenyebb, hatékonyabb lebonyolításához,

akkor Önnek feltétlenül érdemes jelentkeznie online közbeszerzési konzultációnkra!

 


Figyelem, a Közbeszerzési Tudástár előfizetői számára ingyenes a részvétel! (Ha érdekli Önt az előfizetés lehetősége, akkor erről ide kattintva talál bővebb információt >> )

 

 

Szervező:

az Építésijog.hu Közbeszerzési Tudástárának szakértői 
és az Artifex Kiadó
 

Időpont: 

2024. november 7.,
14 órától
(a  videófelvételt november 14-ig meg lehet tekinteni)

Közvetítés elérése: 

https://kozbeszerzes.epitesijog.hu/tanfolyam/242
A fenti linken látható a közvetítés november 7-én 14 órától. (Az oldalra be kell jelentkezni a megrendeléskor is használt felhasználónévvel és jelszóval.) 

Részvételi díj:

8800 Ft + áfa,
 

 

 

PROGRAM

14.00–14.10 Köszöntő

14.10–14.50 Közbeszerzési eljárások keretében lebonyolított építési beruházások - kerekasztal-beszélgetés
- A beszélgetést vezeti: dr. Jámbor Attila ügyvéd, az Építésijog.hu főszerkesztője
- További résztvevők: dr. Günther Balázs közbeszerzési szakjogász, Procport Kft.; Horváth Kornél felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, Procport Kft.
- Tervezett főbb témakörök: 

  • Milyen tanulságai vannak az építési beruházásokkal kapcsolatos közbeszerzési döntőbizottsági gyakorlatnak? 
  • Mire kell figyelniük az ajánlattevőknek és az ajánlatkérőknek a közbeszerzési szerződések megkötése és teljesítése során? 
  • Milyen aktuális szabályokra érdemes figyelni az állami építési beruházásokkal kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban?
  • Az építészetről szóló új törvény részletszabályai és más várható építési jogi változások hogyan érinthetik az állami beruházásokat? 

14.50–15.00 Bemutatkozik a Közbeszerzési Tudástár 
- Tavasszal elindult az Építésijog.hu portál új szakmai aloldala, a Közbeszerzési Tudástár (kozbeszerzes.epitesijog.hu). Az oldal szolgáltatásait bemutatják a szerzők: dr. Günther Balázs és Horváth Kornél. Részletesebben is ismertetik, hogy a „Tegyen ajánlatot” menüpontnál található tartalmak a leendő ajánlattevők számára milyen előnyöket nyújtanak, hogyan használhatók fel ezek az információk a gyakorlatban. 

15.00-tól Válaszok a résztvevők kérdéseire 
A kérdéseket már most várjuk a kozbeszerzes@epitesijog.hu címre! A közvetítés ideje alatt is fel lehet tenni kérdéseket a videóablak alatti chat-felületen. A válaszokat a kerekasztal-beszélgetés résztvevői adják meg. 

 

 

RÉSZVÉTELI DÍJ: 

8800 Ft + áfa 

 

Megrendelem

 


MIT KAP ÖN A FENTI DÍJ BEFIZETÉSÉÉRT? 

  November 7-én online csatlakozhat a szakmai konzultáció élő közvetítéséhez. 

  Felteheti a saját kérdéseit, melyre szakértőink válaszolnak. Ezeket érdemes már előre elküldeni a kozbeszerzes@epitesijog.hu címre, de a közvetttés ideje alatt is kérdezhet a chatablakban. 

 November 14-ig bármikor elérheti (és akár több alkalommal is, részletekben is megtekintheti) a szakmai konzultációról készült videófelvételt.

 

 

Az alábbi gombra kattintva jelezheti részvételi szándékát - a megrendelést akkor tudja leadni, ha (fent, a lap tetején) bejelentkezik az artifexkiado.hu oldalra. Ha még nem regisztrált az oldalra, kérjük, tegye meg most! 

 

Megrendelem

 


Ha az Ön intézményénél, cégénél speciális eljárást igényel a megrendelési folyamat, itt veheti fel velünk a kapcsolatot:
Artifex Kiadó Kft.,
info[kukac]artifexkiado.hu,
+36 1 783 1711