Az építés az az iparág, melynek szereplői igen sokszor keverednek jogvitákba – holott általában ez az, amit a legkevésbé kívánnának maguknak; inkább szakmai munkával szeretnének értéket teremteni, üzleti sikert elérni. 2018. december 11-i konferenciánk éppen ebben kívánja segíteni a szakembereket: megmutatja azokat a módszereket és lehetőségeket, melyekkel meg lehet előzni a vitákat, pereket, bírságokat, meg lehet spórolni az ezekre elpazarolt időt. Az előadások nemcsak a kivitelezésben dolgozók, de az építkezések megrendelői (intézmények, cégek, magánszemélyek) számára is hasznosak. A konferencia szakmai szervezője dr. Jámbor Attila ügyvéd, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatója, az ÉpítésiJog.hu portál szerkesztője.
A BME Épületszerkezettani Tanszéke – nyolc éve – Gábor László professzor úr 100. születésnapja tiszteletére szervezett először Épületszerkezeti Konferenciát. A rendezvény hagyományt teremtett; ezt követően évente más témában került sor egy-egy szakterület átfogó elemzésére, az ezzel kapcsolatos kutatói, szakértői, szaktervezői és oktatói tapasztalatok összegzésére. A hiánypótló szerepet betöltő szakmai konferenciák cégismertetőktől, termékektől mentesen tárgyaltak témákat (például környezettudatos építés, épületrekonstrukció, épületfizika, különleges épületek stb.) vagy épületszerkezeti elemeket (például vízszigetelések, homlokzatok). A 2018. évi konferencia a sportcélú épületek és az ezeknél alkalmazott műszaki megoldások ismertetését tűzte ki célul. A megközelítés páros bemutatásokon keresztül történik, hiszen az építészeti elképzelés épületszerkezeti megoldások segítségével, az épülettervezés folyamatában feloldódva adja meg a létesítmények végső esztétikai, illetve használati értékét.
A konferencia időpontja: 2018. november 20., kedd
A konferencia helyszíne: BME K. épület, I. emelet Díszterem (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.)
Akkreditáció: MÉK 3,5 pont (2018/265)
A konferencia díja: előzetes fizetés esetén bruttó 7000 Ft helyszíni fizetés esetén bruttó 8000 Ft (A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.)
A Kulturális Örökség Európai Éve 2018 (KÖEÉ-2018) keretében: „ÉRTÉK, VÁLTOZÁS, KÖZÖSSÉG: EURÓPA AZ ÖRÖKSÉGVÉDELEM TÜKRÉBEN”
Kétnapos örökségvédelmi konferencia az Artifex Kft. és az Icomos Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület szervezésében.
Időpont: 2018. június 14–15. (csütörtök-péntek) Helyszín: Budapest, Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr utca 35.) Akkreditáció: 3,5 pont (MÉK 2018/138)
ELEKTRONIKUSAN ITT LEHET JELENTKEZNI >>
A környezettudatos építéssel foglalkozó idei konferenciasorozatunkon megvalósult, példaszerű beruházásokkal foglalkozunk, a tervező építészek tálalásában. Az Öko-logikus Építészet konferenciát – melyet a témakörben a legszínvonalasabb sorozatként tartanak számon – a 2018-as évadban is a HuGBC és az Artifex Kiadó szervezi. A korábbi években a sorozaton már áttekintettük az elvi, alaprajzi és elrendezési megfontolásokat, foglalkoztunk a csomópontok, hőhidak kérdéseivel, mintatervvel és azok elemzésével. Közben egyre több jó példa valósult meg Magyarországon is; ideje, hogy a jó gyakorlatok és különösen ezek tapasztalatai a szakmában ismertté váljanak. A HuGBC szervezettel, azaz a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületével közösen felkutattuk a legjobb, követhető, hétköznapi léptékű épületeket, amik példaként állíthatók a kollégák elé. Az előadó építészek: Abou Abdo Tamás, aki részletesen bemutatja szegedi társasházát, mely befektetői céllal épült, mégis példaszerű sok szempontból, a Nagy Csaba-Pólus Károly páros bemutatja azt a passzívház óvodát, mely nemzetközi elismerést is nyert, egyedülálló a maga nemében, Dénes György 2017 Év Háza fődíjas balatonhenyei nyaralóját mutatja és Deme Bélafi Zsófia (ÉMI) egy családi ház használatára vonatkozó kutatásait ismerteti. A szakértők, alkalmazástechnikusok az egyes épületek részleteit, megoldásait, alternatíváit elemzik rövid hozzászólásokban. Akkreditáció: MÉK 2,5 pont (2017/253) A résztvevők egyéves digitális Metszet és Építési Megoldások előfizetést kapnak ajándékba!
Lehet, hogy nem is tudjuk, hogyan kell ma jó magastetőt tervezni? Még gyakorlott építészek is szembesülhetnek ezzel a kérdéssel, hiszen – bár azt már megszokhattuk, hogy a tetőterek napjainkban gyakorlatilag minden esetben hasznosított terek, az ennek megfelelő igényekkel – a jövőben a mind gyakoribb időjárási szélsőségek hatásaival is számolnunk kell. Ráadásul számos új, innovatív építőanyag és szerkezet is megjelent az utóbbi években, melyeket nagyon is célszerű alkalmazni. A BME Épületszerkezettani tanszékének szakmai felügyeletével – Horváth Sándor adjunktus levezető elnöki közreműködésével – szervezett konferenciánkon energetikai, akusztikai, állékonysági, biztonsági szempontból is körüljárjuk a magastetők, tetőterek legfontosabb aktuális tervezési kérdéseit. Időpont: május 24., 9 óra Helyszín: a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.) Akkreditáció: 2 pont (MÉK 2017/250) Részvételi díj: május 17-e előtti jelentkezés esetén: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) későbbi jelentkezés esetén, illetve helyszíni fizetéskor: 3543 Ft + áfa (4500 Ft) (A részvételi díj a konferencia étkezési díja. A Tervlap kincstárban lévő összeg felhasználható.) Figyelem! Visszatérítés! A konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 1000 forintot írunk jóvá a Tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a részvételi díjat a rendezvény napjáig kifizetőknek, illetve a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a Tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.!
Nemcsak a szigorodó hőtechnikai követelmények, hanem a műszaki innovációk lehetőségei is aktualitást adnak a BME Épületszerkezettani Tanszéke és a Metszet április 26-i Építész Tervezői Napja számára. Dr. Becker Gábor szakmai szervező és levezető elnök nyitóelőadásában az ablakválasztással és az ablakbeépítéssel fog foglalkozni, kitérve a vastagodó hőszigetelések csatlakoztatására, a síkegyeztetésekre, a hézagzárás kérdéseire. Dr. Bakonyi Dániel az ablakrekonstrukciókkal kapcsolatos kutatásokról számol be, különös tekintettel a gerébtokos ablakokra. Madzin Attila és Károly Ferenc több olyan projekten is dolgozik, melynek az üvegezése nem hétköznapi; ezúttal az MTA új kutatóközpontjának klímahomlokzatát mutatják be. Dr. Becker Gábor záróelőadásában az üvegeket ismerteti energetikai szempontból, megmutatva, mire jók a napvédő üvegek (és mire nem), bemutat üvegbe integrált szerkezeteket, és felújításhoz használható speciális üvegezéseket. A konferenciát a témába vágó (üvegekkel, nyílászárókkal, árnyékolással foglalkozó) alkalmazástechnikai előadások teszik teljessé. Időpont: április 26., 9 óra Helyszín: a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.) Akkreditáció: 2 pont (MÉK 2017/250) Részvételi díj: április 19-e előtti jelentkezés esetén 2362 Ft + áfa (3000 Ft) későbbi jelentkezés esetén, illetve helyszíni fizetéskor: 3543 Ft + áfa (4500 Ft) (A részvételi díj a konferencia étkezési díja. A Tervlap kincstárban lévő összeg felhasználható.)
Az építésügyi hatósági engedélyezés és településrendezés 2018 elejétől érvényes új szabályaival foglalkozik április 10-i építési jogi konferenciánk, melyet elsősorban az önkormányzatok illetékes munkatársai és az érintett tervezők számára szervezünk. A rendezvényen szó lesz a településrendezéshez kapcsolódó kártalanítási szabályokról, valamint a hatósági jogok és kötelezettségek változásairól az Ákr. és a Kp. rendelkezései alapján.