Öko-logikus építészet 2012 – LEZAJLOTT KÉPZÉS
A tavaly indított előadássorozat idei újdonsága: a konferencia előkészítése során konkrét tervek és elemzések készülnek, melyek eredményét – a gyakorlatban használható és a magyarországi körülményeknek megfelelő, komplett műszaki megoldást – ismerhetik meg a résztvevők. Akik – reményünk szerint – a nap végére képesek lesznek aktívházat tervezni a vázolt ökologikus megoldások alkalmazásával.
A HuGBC (a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete) és a Metszet kiadója, az Artifex Kiadó a Bramac Kft. és a Baumit Kft. kezdeményezésére, az Ursa Magyarország, a Schiedel Kéménygyár Kft., a Xella Magyarország Kft., a Velux Magyarország Kft., a Holcim Hungária Zrt., az Internorm Ablak Kft. és az Autodesk együttműködésével folytatja a tavaly indított konferenciasorozatot, Magyar ház 2020 mintaterv alcímmel. A gyártó cégek részéről a korszerű, energiahatékony termékek és a tudás már rendelkezésre állnak – e termékelőnyök hatékony, rendszerbe foglalt ökologikus alkalmazásának bemutatására készül a Magyar ház 2020 mintaterv. Az előkészítés során szakértőink több változatban, csomóponti szintig dolgoznak ki műszaki ajánlást, az egyes technológiai, anyaggyártói újdonságokat megoldásokká csiszolva össze. A koncepció része, hogy a résztvevők a konferenciát követően elektronikusan hozzáférnek Mintaterv file-jaihoz. A konferenciára itt lehet regisztrálni. >> A konferencia önálló honlapja>> Továbbképzési pontok: MÉK: 2,5 pont (2012/22); MMK: 1,5 pont (7/2012/0007) Időpontok és helyszínek március 20. Kecskemét március 22. Pécs március 27. Győr március 29. Debrecen május 8. Budapest május 10. Szeged május 15. Balatonvilágos Részvételi díj: előzetes regisztráció és fizetés esetén: 3150 forint + áfa (4000) helyszíni készpénzes fizetés esetén: 3937 forint + áfa (5000) Figyelem! Visszatérítés! Minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! Ezen felül minden résztvevő féléves előfizetést kap a Metszet folyóirat 2012/4-5-6 számára (bruttó 2450 forint értékben)! Részletes program „A” (Kecskemét, Pécs, Győr, Debrecen) 9.00–9.10 Bevezető, levezető elnök: Csanády Pál 9.10–9.30 A magyar öko-logikus ház mintaterve, alaprajzok, megfontolások Ertsey Attila (építész vezető tervező, Kör Építész Stúdió Kft.) 9.30–10.00 Fenntartható megoldások egy építészeti világversenyen Martinkó József (építész, szakújságíró, a Holcim Hungaria Zrt. képviseletében) 10.00–10.30 Aktívház tervezés holisztikus szemlélettel Tornóczky Mónika, (építészeti szakreferens, Velux Magyarország Kft.) 10.30–10.40 Energiahatékony tervezés Szilágyi Balázs (AEC tanácsadó, HungaroCAD Informatikai Kft.; Autodesk képviselet) 10.40–11.00 Kávészünet, kiállítás megtekintése 11.00–11.20 A mintaterv részletei, megoldások, anyagválasztások Ertsey Attila (építész vezető tervező, Kör Építész Stúdió Kft.) 11.20–11.50 Az energiahatékony kéményrendszer Csajka György (építészmérnök, műszaki vezető, Schiedel Kft., Magyar Kéményszövetség) 11.50–12.20 Tapasztalatok és tanácsok energiatakarékos és passzívházak építéséhez Hülber Attila/Koltay Katalin (terméktanácsadó, Baumit Kft.) 12.20–12.50 Falazatok energetikája: hatékonyság és/vagy gazdaságosság? Sós Szilárd (alkalmazástechnikai vezető, Xella Kft.) 12.50–13.40 Ebéd, kiállítás megtekintése 13.40–14.10 A mintaterv környezettudatos elemzése, minősítési kérdések Reith András (elnök, HuGBC, Mérték Stúdió) 14.10–14.30 „Energiatermelő” ablakok Klinger Gábor (ügyvezető, Internorm Ablak Kft.) 14.30–15.00 Dimenzióváltás a magastetők hőszigetelésében Kóbor Csaba (alkalmazástechnikai vezető, Bramac Kft.) 15.00–15.30 Tetőfelújítás és új tető hőszigetelésének kialakítása Ursa ásványgyapot és Ursa XPS kombinált felhasználásával Varga Tamás (alkalmazástechnológus, Ursa Zrt.) 15.30–15.50 Más kárán – félresikerült aktív- és passzívházak Csanády Pál (főszerkesztő, Metszet) 15.50–16.15 Vitafórum, kérdések, kerekasztal beszélgetés az előadókkal PÉCSETT 15:30–16.00 Mennyit fogyaszt a tervezett épület? - dinamikus szimulációkkal segített Energiadesign tervezés Kistelegdi István Részletes program „B” (Budapest, Szeged, Balatonvilágos) 9.00–9.10 Bevezető, levezető elnök: Csanády Pál 9.10–9.30 A magyar öko-logikus ház mintaterve, alaprajzok, megfontolások Ertsey Attila (építész vezető tervező, Kör Építész Stúdió Kft.) 9.30–10.00 Fenntartható megoldások egy építészeti világversenyen Márta Irén (kommunikációs igazgató, Holcim Hungaria Zrt.) 10.00–10.30 Aktívház tervezés holisztikus szemlélettel Tornóczky Mónika (építészeti szakreferens, Velux Magyarország Kft.) 10.30–10.40 Energiahatékony tervezés Szilágyi Balázs (AEC tanácsadó, HungaroCAD Informatikai Kft.; Autodesk képviselet) 10.40–11.00 Kávészünet, kiállítás megtekintése 11.00–11.20 A mintaterv részletei, megoldások, anyagválasztások Ertsey Attila (építész vezető tervező, Kör Építész Stúdió Kft.) 11.20–11.40 „Energiatermelő” ablakok Klinger Gábor (ügyvezető, Internorm Ablak Kft.) 11.40–12.10 Dimenzióváltás a magastetők hőszigetelésében Kóbor Csaba (alkalmazástechnikai vezető, Bramac Kft.) 12.10–12.40 Tetőfelújítás és új tető hőszigetelésének kialakítása Ursa ásványgyapot és Ursa XPS kombinált felhasználásával Varga Tamás (alkalmazástechnológus, Ursa Zrt.) 12.40–13.30 Ebéd, kiállítás megtekintése 13.30–14.00 A mintaterv környezettudatos elemzése, minősítési kérdések Reith András (elnök, HuGBC, Mérték Stúdió) 14.00–14.30 Az energiahatékony kéményrendszer Csajka György (építészmérnök, műszaki vezető, Schiedel Kft., Magyar Kéményszövetség) 14.30–15.00 Tapasztalatok és tanácsok energiatakarékos és passzívházak építéséhez Hülber Attila/Koltay Katalin (terméktanácsadó, Baumit Kft.) 15.00–15.30 Falazatok energetikája: hatékonyság és/vagy gazdaságosság? Sós Szilárd (alkalmazástechnikai vezető, Xella Kft.) 15.30–15.50 Más kárán – félresikerült aktív- és passzívházak Csanády Pál (főszerkesztő, Metszet) 15.50–16.15 Vitafórum, kérdések, kerekasztal beszélgetés az előadókkal