építészeknek, mérnököknek

XIV. Épületszerkezeti Konferencia – LEZAJLOTT KÉPZÉS

 

A 2010-ben Gábor László születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezés Épületszerkezeti Konferenciasorozattá nőtte ki magát, és mára a szakmai közélet meghatározó rendezvényévé vált. A BME Épületszerkezettani Tanszékének e konferenciáin - a kezdeti évek célzott épületszerkezeti témái után -  építész-épületszerkezeti szaktervezői párosok által bemutatott példaértékű épületek ismertetése volt a vezérfonál. Idén ismét az emlékezés adja a rendezvény mottóját: Finta Józsefre és a nevével fémjelzett Finta Stúdió munkásságára tekint vissza. 

 

 

 

A Finta-életmű máig meghatározó jelentőségű a hazai építészetben, melyben a kezdetektől fogva jelentős szerepet játszott a részletképzések fontossága és magas megoldási színvonala. Az életműre való visszatekintést követően, ennek jegyében mutat be a konferencia néhány kiemelkedő épületet, természetesen a már megszokott építész-épszerk szaktervezői páros előadások keretében. Ezen belül az előadások érinteni kívánják a 20. század végének néhány meghatározó épületét, egy-egy kiemelt példa felújításával kapcsolatos tapasztalatokat és az utóbbi évek stílusformáló alkotásait is, de nem maradhatnak el a Finta József vázlatait, karikatúráit bemutató tablók sem.
A konferencia hagyományainak megfelelően „épületszerkezeti blokk” foglalkozik egyes tűzvédelmi, hangszigetelési, különleges energetikai és részletkezelési problémákkal is, ezzel adva megfelelő ajánlásokat a résztvevő szakmagyakorló építészmérnökök számára.

 

IDŐPONT: 2024. november 26., kedd, 9.00 órától 

HELYSZÍN: BME Központi épület 1. emeleti Díszterem (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.)

ÉPÍTÉSZKAMARAI AKKREDITÁCIÓ: 3 pont (2024/336)

 

RÉSZVÉTELI DÍJ:
9.449 Ft + áfa (bruttó 12.000 Ft)
(A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.)

A konferenciára támogatói jegy is vásárolható, ami 1 fő belépésére, illetve 1 darab szabványméretű roll-up elhelyezésére jogosít a Díszteremben. (A támogatás a BME Épületszerkezettan Tanszéket illeti.) Díja: 100.000 Ft + áfa (bruttó 127.000 Ft) Betelt a támogatói belépőjegyet

 

PROGRAM

9.00–9.10 Köszöntő
Dr. Takács Lajos Gábor tanszékvezető egyetemi docens

1. rész: A Finta-életmű…
A Finta és Társai Építész Stúdió első meghatározó épületei

9.10–9.50 Finta József munkássága 
Szabó Tamás János DLA

9.50–10.10 A Bank Center 
Fekete Antal 

10.10–11.00 A Westend bevásárlóközpont 
Fekete Antal, Horváth Sándor, Mezei Gábor

11.00–11.10 Finta József szabadkézi rajzai és humora

11.10–11.40 Szünet

2. rész: Egyes épületszerkezeti kérdések és megoldások

11.40–12.10 A téglaépítészet múltja, jelene és jövője 
Pataky Rita

12.10–12.40 Nagyméretű üvegfalak különlegességei 
Dr. Becker Gábor

12.40–13.10 Függönyfalak tűzvédelmi szabályozásának kérdései 
Dr. Takács Lajos

13.10–14.00 Ebédszünet

3. rész: Épületek és épületszerkezeti megoldások

14.00–14.30 A Capital Square Irodaház a Váci úton 
Guczogi György DLA, Schreiber Gábor

14.30–14.50 A Császár-Komjádi Sportuszoda felújítása 
Szabó Tamás János DLA, Dr. Preisich Katalin

14.50–15.40 A MOL Campus és az üvegfalak 
Lőczi Gergő, Tóth Zoltán, Koltay Ágnes

15.40–16.30 A Hungexpo új épületei 
Dóczé Péter DLA, Reisch Richárd, Takács Balázs

16.30–16.40 Kérdések, összefoglaló és zárszó 
Dr. Takács Lajos Gábor – Horváth Sándor

[A szervező a programváltoztatás jogát fenntartja.]