A Műegyetemnek nemcsak a professzorai, de kutatást végző hallgatók is előadást fognak tartani a június 14-ei „Intelligens épület” konferencián. A Metszet kiadójának Építész Tervezői Napján futurisztikus anyagokról és megépült referenciákról is szó lesz. Kamarai pontok: MÉK: 2 pont, MMK: 2 pont.
Az energetikai tervezés új szemléletéről, a hő- és hangszigetelés kapcsolatáról, átforduló fémlemez fedésekről is szó lesz a Tető- és homlokzati megoldások című, május 24-i konferencián. Konkrét szerkezeti megoldások, termékek bemutatásán kívül építésjogi témájú előadást is hallhatnak a résztvevők. Kamarai pontok: MÉK: 2 pont (2012/20), MMK: 2 pont (1/2012/0053) Időpont: 2012. május 24. Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és két kávészünet kapcsolódik.
A tavaly indított előadássorozat idei újdonsága: a konferencia előkészítése során konkrét tervek és elemzések készülnek, melyek eredményét – a gyakorlatban használható és a magyarországi körülményeknek megfelelő, komplett műszaki megoldást – ismerhetik meg a résztvevők. Akik – reményünk szerint – a nap végére képesek lesznek aktívházat tervezni a vázolt ökologikus megoldások alkalmazásával.
A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) 2012. április 24-én és 25-én rendezi meg a Duna palotában, illetve minősített épületek látogatása keretében Budapest különböző helyszínein „Város a fenntarthatóság felé” című nagyszabású tavaszi konferenciáját. A konferencia a környezetbarát városfejlesztés, a környezettudatos építés kérdéseire fókuszál a „green city” modell megvalósítási lehetőségeit, műszaki, gazdasági, tudományos és egyéb feltételeit vizsgálja – többek között a budapesti minősített épületek látogatásával (Skanska – Green House; Futureal – Corvin fejlesztés; Trigránit – K&H irodaépület). A számos előadás, esettanulmány hozzájárul a kapcsolódó tudományterületek között, a fenntarthatóság jegyében folyó diskurzus közismertté tételéhez, valamint a környezettudatosság és a „green city” modell céljainak megvalósításához. A konferencia új folyamatok és egyben hazai és nemzetközi rendezvénysorozat kezdetét is jelenti.
Az Európai Parlament és Tanács 2010. május 19-én kiadott (2010/31/EU) irányelve – amely szerint a tagállamoknak 2020. december 31-ig biztosítaniuk kell, hogy valamennyi új épület közel nulla energiaigényű legyen – a vonatkozó hazai szabályozók változásaiban is egy idő után érvényre jut. A határértékek módosulásai, a korszerű technológiák adaptációja a hőszigetelésben érdekelt szakembereket is új kihívások elé állítják.
A tűzvédelem az utóbbi időben az érdeklődés központjába került az OTSZ ismételt módosításai, a tűzesetek és az ezek kapcsán az egyes építőanyagokkal kapcsolatban is fellángolt viták miatt. Az Építész Tervezői Napok sorozat első konferenciája 2012. április 4-én ezzel a témakörrel foglalkozik. Kamarai továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont (2012/20), MMK: 2 pont (1/2012/0053).
Az egyre gyakrabban előforduló természeti katasztrófák, szélsőséges időjárási körülmények és az épített környezettel szembeni mai igények átgondolt, korszerű és biztonságos szakmai megoldásokat kívánnak. A témához kapcsolódó legfontosabb információk megismerhetők az ország hat helyszínén, februárban tartott konferenciasorozaton. A továbbképzés-sorozat a magas- és mélyépítés, a tartószerkezet-tervezés, a vízépítés és a környezetvédelem szakterületén tevékenykedő mérnökök, tervezők, felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök számára nyújt – kamarai pontszerző továbbképzés keretében – segítséget.
A konferencián ebben az évben az egyszerű, a szimpla, a tiszta építészet jelentését kerestük a szépség forrásai után kutatva. Választ kaphattunk arra: több-e az egyszerű építészet a minimalistánál? Egyszerűen csak a jó építészetről – erről a kihalófélben lévő fajról beszéltünk. A lezajlott eseményről beszámoló itt olvasható >> Akkreditáció: MÉK: 3,5 pont (2012/21) Időpont: 2012. március 3. szombat Helyszín: Balassi Intézet 1016 Budapest, Somlói út 51. Részvételi díj: 11.614 Ft + áfa (14.750 Ft)
Az Esztrich és Ipari padló Egyesület valamint a Burkolástechnika Egyesület Beltéri burkolatok 2011 címmel konferenciát szervez, amelynek témája a burkolóanyagok, aljzatok és burkolatok tulajdonságai, illetve a burkolatokkal szemben támasztott követelmények bemutatása. Időpont: 2011. december 01-én 09.00 órától 16.00 óráig Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3-9. „K” épület 210. számú oktatói terem Kamarai továbbképzési pont: Magyar Építész Kamara - 1,5 pont (2011/213) Magyar Mérnöki Kamara - 1 pont (01/2011/0176) Szervezők: Esztrich és Ipari padló Egyesület – Spránitz Ferenc elnök Burkolástechnika Egyesület – Brassnyó László elnök Levezető: Csanády Pál – Metszet folyóirat, főszerkesztő Szakmai támogatók: BME Építészmérnöki Kar, Épületszerkezettani Tanszék (Bp.) BME Építőmérnöki Kar, Magasépítési Tanszék (Bp.) NYME Faipari Mérnöki Kar, Építéstani Intézet (Sopron) PTE Pollack Mihály Műszaki Kar, Építész Szakmai Intézet, Épületszerkezettan Tanszék (Pécs) SZE Műszaki Tudományi Kar, Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék (Győr)
2010 novemberében Gábor László születésének 100. évfordulója tiszteletére tartották az 1. Épületszerkezeti Konferenciát, melynek folytatásaként ez most az épületek újrahasznosításához, átépítéséhez, értéknövelő felújításához kapcsolódó kutatások legújabb eredményeit és azok gyakorlati alkalmazása során szerzett tapasztalatokat mutatják be. Szervező: a BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke Időpont: 2011. november 22. kedd Helyszín: BME K. Épület 1. emelet, Díszterem
A BME Épületszerkezettani Tanszékével együttműködésben zajló konferenciasorozaton alkalmanként 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek szakértőinek témakörhöz kapcsolódó előadásai. Minden alkalommal az adott témakörhöz kapcsolódóan elhangzik egy építészeti szempontú, áttekintő előadás, valamint egy építésügyi szakértői előadás, mely a kivitelezés során tapasztalt hibákat, tanulságokat mutatja be konkrét példák alapján.
A passzívháztervezésben elterjedt fogalom az épületburok, mely az épületet körülvevő szerkezetek (tetők, homlokzatok, nyílászárók, padlók) egységes tervezésének igényét hangsúlyozza: csak folyamatos burok képes hőhídmentes, páravédelmi szempontból megfelelő, jó teljesítményű külső téri lehatárolást nyújtani. Továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont, MMK: 1,5 pont. Időpont: 2011. november 10. Helyszín: Budapest, Bara Hotel. A továbbképzésre az Építész Tervezői Napok konferenciasorozat keretén belül kerül sor, melynek szakmai védnöke: dr. Becker Gábor egyetemi tanár (BME), az Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék vezetője A sorozat szakmai szervezője és levezetője: Horváth Sándor egyetemi adjunktus, Pataky Rita egyetemi adjunktus