építészeknek, mérnököknek

Vidéki építészet, vidéki turizmus - LEZAJLOTT KÉPZÉS

Egyre inkább a vidék épített környezetére irányul a figyelem: a belföldi turizmus egyre népszerűbb; a statisztikák szerint mind többen keresik fel falvainkat, kisvárosainkat, melyeknek fő vonzerejük – a természeti szépségek mellett – az építészet régi és új alkotásai. A vidéki turizmus fejlődése egyúttal a helyi megélhetés és gyarapodás lehetőségeit is javítja. Milyen kihívásokat és lehetőségeket jelent mindez az építészek számára? Hogyan lehet a helyi hagyományoknak megfelelő építészeti karaktert megőrizni, folytatni korszerű és kreatív eszközökkel? Milyen következményei vannak olyan vidéki turisztikai építmények megjelenésének, mint például a fürdők vagy a lovardák? Hogyan kapcsolódik az építészet és a tájépítészet például a zöldutak esetében? Ilyen és hasonló kérdésekkel foglalkozik – sok gyakorlati példa bemutatásával – az a konferencia, melyet Bakodpusztán tartunk 2014. szeptember 16-án Vidéki építészet, vidéki turizmus címmel. Maga a helyszín is figyelemre méltó vidéki turisztikai létesítmény – érdemes eljönni a helyi ízekben gazdag ebédért is! A konferenciát támogatja a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara is.  


Örökség kiskonferenciák – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Az Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek 2013-2014 programsorozat Vándorkiállítás és kapcsolódó kiskonferenciák 2013–2014 kreditpont: MÉK 1 pont 2013/219 (Ehhez a jelenléti ívet alá kell írni!) részvételi díj: 0 ft (ingyenes!) FIGYELEM! A rendezvényen kizárólag előzetes regisztrációval lehet részt venni!  


Épületburok: hibák és kihívások – Tervezői Nap június 12-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A BME Épületszerkezettani Tanszék oktatói fogják június 12-i konferenciánkon bemutatni, hogy a jelenleg is hatályos és januártól szigorodó hőtechnikai előírásoknak milyen buktatói vannak az építészmérnöki gyakorlatban. Más hőhídszámításra, nagyobb akusztikai és konstruktőri gondosságra lesz szükség, igen ajánlom, hogy aki ilyen munkákkal foglalkozik, szakítson időt a konferenciára! A hőtechnikai követelmények szigorítása befolyással van az akusztikára. Erről Hunyadi Zoltán egyetemi docens fog beszélni, bemutatva a javasolt rétegrendek akusztikai tulajdonságait. Nem egyszerű a nehéz vagy könnyű burkolat kategorizálása sem, még kevésbé annak eldöntése, hogy egy utólagos burkolás, hőszigetelés ront vagy javít az akusztikai tulajdonságokon. És akkor még a tűzvédelemről nem is szóltunk.


Öko-logikus Építészet 2014 – országos konferenciasorozat – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Épülő ökologikus épületek állnak az idei Öko-logikus Építészet sorozat középpontjában. A három beruházást újszerű formában fogjuk tárgyalni: a tervezők dinamikus, Prezivel készült, látványos bemutatóját alkalmazástechnikusok hozzászólásai, villámelőadásai fogják színesíteni – kiemelve, ellenpontozva, hangsúlyozva az egyes kérdéseket. Elsőként Radványi Gábor építész, a HuGBC alelnöke a Corvin Negyed kapcsán az urbanisztikai szintű kérdéseket tárgyalja, hiszen társadalmi szintű kérdéseket inkább urbanisztikai, mint épületléptékben lehet megoldani. A LEED, BREEAM környezettudatos minősítési rendszerek is figyelembe veszik a városi kapcsolódásokat a közlekedéstől a hulladékkezelésig – érdekes a tucatnyi minősített épület tanulsága a város közepén.


Az építés jelentősége a vidékfejlesztésben – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A 2014. május 8-i budapesti konferencia jelentőségét az adja, hogy az új EU-költségvetési ciklusban többféle jogcímen juthat pénz olyan vidéki beruházásokra, melyekhez építési tevékenység is kapcsolódik. Kamarai akkreditáció: MÉK 2 pont (2013/352) Építészek kezébe való-e a vidékfejlesztés? Makovényi Ferenc, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja teszi fel ezt a kérdést, és előadásában azt is felveti majd: mit jelent egyáltalán ebben az esetben a „fejlesztés”, és összhangban van-e mindezzel az, amire az építészek ki vannak képezve, illetve amit elvár tőlük az ország? A konferencián Borbás Péter szentendrei építész, a MOME oktatója is hasonló kérdéseket fog boncolgatni, de az elmúlt 20-30 évre visszatekintve: olyan építészek munkásságát idézi fel, akik bizonyos szempontból fontosak, érdekesek, jellegzetesek a vidék és az építészet kapcsolatában.


Felújítások – szebbet, jobbat, komfortosabbat – Tervezői Nap március 20-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Felújításokkal indul idén a BME Épületszerkezettan Tanszék égisze alatt szervezet ÉTN sorozat a Bara Hotelben március 20-án. Mit lehet elrontani egy felújításnál, mire kell odafigyelni? Ráadásként „Az Év Bramac Tetője” Pályázat eredményhirdetése! Helyszín A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.) (A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1000 Ft/nap) Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2013/4) Jegyár: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! A RENDEZVÉNYRE ITT LEHET ELEKTRONIKUSAN JELENTKEZNI >> Faxon elküldhető jelentkezési lap letölthető innen >>  


Az építőipari tartozások megelőzésének és behajtásának lehetőségei – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Milyen szerződéses biztosítékokkal védhetjük ki, hogy ne fizessék ki a jogos számláinkat? Hogyan kerülhetjük el a nem fizető megbízókat? Mit tehetünk, ha „el akar tűnni” az adós? Milyen lehetőségeink vannak, ha felszámolják a nem fizető megbízónkat? Milyen lehetőségeket kínál a kamarai Teljesítésigazolási Szakértői Szerv és a nemfizetési eljárás? Ezekben – és ezekhez hasonló – kérdésekben nyújtanak kézzelfogható segítséget, gyakorlati tanácsokat a konferencia előadói. A 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv a vállalkozói szerződéseket is érinti, aminek az építőipari tartozások kezelése, megelőzése szempontjából is jelentősége van. Az előadók már az új Ptk. által bevezetendő változásokról is beszélnek.  


Nemzetközi Építészkongresszus 2014 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Időpont: 2014. március 8. szombat

Helyszín: Budapest, Bálna Budapest nagyterem (Fővám tér 11-12.)

Részvételi díj: előre utalás esetén: 11 614 Ft + áfa (bruttó: 14 750 Ft) helyszíni fizetés estén: 15 000 Ft + áfa (bruttó: 19 050 Ft)

 (A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.) Akkreditáció: MÉK: 3,5 pont (2013/353)  


Tervezői termékkiírás – CPR-konferenciák országszerte – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A CPR teljesítmény-előírásai az építészeti tervezésben Minden építész tervezőnek a 275/2013 (VII.16.) kormányrendelet alapján meg kell adni a kiviteli tervben – ennek hiányában az engedélyezési tervben – a betervezett építési termékek elvárt műszaki teljesítményét. A rendelet 35 termékkörben határoz meg lényeges terméktulajdonságokat, gyakorlatilag minden építési terméket felsorolva az áthidalóktól a füstelvezetőkig. Valamennyi építési termék tekintetében a tervező(k)nek meg kell adniuk a lényegesnek ítélt elvárt tulajdonságokat. Ha később perre kerül sor, az építészen ezt biztosan számon fogják kérni.


IV. Épületszerkezeti Konferencia – Vízszigetelések – LEZAJLOTT KÉPZÉS

2010-ben Gábor László professzor úr születésének 100. évfordulója alkalmából született meg az elhatározás, hogy a Műegyetem Épületszerkezettani Tanszéke évente szakmai konferenciát szervez, amelyen egy-egy épületszerkezeti témakört járunk körül. A szélesebb kitekintés érdekében minden évben egy felsőoktatási intézmény épületszerkezettan oktatásával foglalkozó tanszékének oktatóját, illetve - kapcsolódó témában - egy „építész” munkásságú előadót is meghívunk.


Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek konferencia – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Épített örökségünk megóvása, hatékony, korszerű működtetése és a szervezeti, szervezési háttere, feladatai – ezekre a témákra egyedülálló rendezvénysorozatot hívott életre a Nemzeti Kulturális Alap. A rendezvénysorozat a maga eszközeivel hozzá kíván járulni a kulturális örökségvédelem eddigi eredményeinek, jelenlegi helyzetének, szervezeteinek, valamint a jövőbeni céljainak ismertté tételéhez, a társadalom elvárásainak jobb megismeréséhez. A sorozat problémafelvető nyitókonferenciából, 14 vidéki helyszínen vándorkiállításból és ehhez kapcsolódó, különböző témájú helyi fórumokból és kétnapos, összegző zárókonferenciából áll. A Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek  2013-2014 programsorozat nyitó konferenciája időpont: 2013. november 14. helyszín: Podmaniczky Rendezvénykastély (1173 Budapest, Pesti út 115.) kreditpont: MÉK 2,5 pont 2013/219 részvételi díj: 5.000 ft (bruttó) kedvezményes részvételi díj (ICOMOS-tagoknak, diákoknak, október 1. előtt jelentkezőknek): 3.000 ft (bruttó) FIGYELEM! A rendezvényen kizárólag előzetes regisztrációval lehet részt venni! A JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG LEZÁRULT!  


Építész Tervezői Napok 2013 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Jegyár: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! Akkreditációk: MÉK: 2 pont (2013/4) MMK: 2 pont (01/2013/0053)  


Fénykomfort, transzparencia, napenergia – Tervezői Nap november 7-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A WHO becslése szerint világszerte az új vagy felújított épületek 30 százaléka érintett a „Sick Building” szindrómával, azaz megbetegíti a lakóit, használóit. Ez az arány aligha kisebb Magyarországon. Sőt. Mintha az esztétika mellett a komfort kevesebb figyelmet kapna, pedig a mai hőszigetelési igények mellett igen könnyű nagy károkat okozni a lakók egészségében. A BME Épületszerkezettani Tanszékével közös, november 7-i Építész Tervezői Napunk ezt a témát járja körbe.


Aktívház konferencia – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A Nemzetközi Aktívház Szövetség idén Budapesten tartja éves szimpóziumát, Fenntartható kényelem címmel. A konferencia témája az aktívház tervezési és építkezési modelljének központi pillére, az emberi kényelem, és ennek viszonya a fenntarthatósághoz. Az előadások három tematikus blokkba szerveződnek. Az elsőben a fenntartható építészet politikai távlatairól és általában az élhető, fenntartható és kényelmes épületek iránti igényről lesz szó. A másodikban a magyarországi helyzetre reflektálunk a hazai fenntartható építészet konkrét, megvalósult példáin keresztül. A harmadik blokkban az aktívház modell legújabb specifikációit és a fenntartható építészet két kiemelkedő nemzetközi példáját mutatjuk be. A konferencia pódiumbeszélgetéssel zárul a fenntarthatóság és a kényelem összeegyeztethetőségéről. A konferencia időpontja: 2013. október 30. Helyszín: Budapest, Kopaszi gát, Öbölház Rendezvényközpont Részvételi díj: előzetes regisztráció és fizetés esetén: 3937 forint+áfa (5 000 forint) helyszíni fizetés esetén: 4724 forint+áfa (6 000 forint) Akkreditáció: MÉK: 2,5 pont (2013/190) MMK: 1,5 pont (07/2013/0015)  


Színek az építészetben – rendkívüli Tervezői Nap október 17-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Elismert hazai és külföldi előadók beszélnek színdinamikáról, új színezési trendekről, a színtervezés szabályairól, valamint a teljes hőszigetelő rendszerek teljesítményelvű tervezéséről, az energetikai falfelújításokról, a falazatok és hőszigetelő rendszerek kölcsönhatásairól. FIGYELEM! E rendezvényünk helyszíne: az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ 1131 Budapest, József Attila tér 4. (ingyenes a parkolás, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető a helyszín) Időpont: 2013. október 17., csütörtök Részvételi díj: 2 362 Ft + áfa (3 000 Ft) A konferenciára felhasználhatók a korábban nyújtott tervlap.hu kedvezmények. Visszatérítés! Minden résztvevőnek bruttó 2 000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! Kamarai továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont (2013/4), MMK: 2 pont (01/2013/0053)  


Minőség a csarnoképítésben 2013 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Országos konferenciasorozat: Győr – Budapest – Miskolc – Pécs – Szarvas A 2013 szeptemberében és októberében rendezett szakmai továbbképzés előadásai az ipari épületek környezettudatos tervezését és a legújabb technológiákat alkalmazó és költséghatékony kivitelezési kérdéseit járják körül. Egyetemi előadó beszél a tervezés során felmerülő műszaki szempontokról, igazságügyi szakértői szemmel vizsgáljuk meg, milyen hibákat ne kövessünk el, de szó lesz a csarnokok és ipari épületek korszerű építéséhez és üzemeltetéséhez szükséges technológiákról is. Bemutatkoznak a Csarnok nagydíj pályázaton indult és a zsűri által kiválasztott, illetve a legtöbb szavazatot kapott épületek és tervezőik. A zsűri a konferencián elhangzó előadások alapján választja ki a régió Csarnok nagydíját, a résztvevők pedig leadhatják szavazataikat a közönségdíjra. Az eddig beküldött pályaművek itt tekinthetők meg, ahol szavazni is lehet >> A RENDEZVÉNYRE ITT LEHET REGISZTRÁLNI >>  


Építési jog konferencia – a résztvevők online építésjogi támogatást is kapnak – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Az elektronikus építési napló vezetését előíró új szabályok, a felelős műszaki vezető foglalkoztatásával kapcsolatos szabályok többszöri változása, a településfejlesztésről és településrendezésről szóló új – többek közt a településképi véleményezési eljárást bevezető – kormányrendelet, az építésügyi és az építésfelügyeleti hatáskörök átalakítása, valamint egyéb jogszabályváltozások sok tekintetben alaposan felforgatják napjainkban az építőipari szakemberek munkáját. A sok új szabály közötti eligazodást, a gyakorlati alkalmazást és a buktatók elkerülését szolgálják azok az előadások, melyeket a különböző témaköröket igen alaposan ismerő szakemberek tartanak – akik egyúttal a résztvevők által feltett kérdésekre is szívesen válaszolnak a konferencián. A konferencia különlegessége, hogy a helyszíni tájékozódás lehetősége mellett minden résztvevő hosszabb távú online segítséget is kap az Építésijiog.hu Figyelő szolgáltatáshoz való hozzáféréssel. E szolgáltatás felhasználói hírlevél formájában rendszeres értesítést kapnak az építési tevékenységet érintő jogszabályváltozásokról (e hírlevélre bárki ingyenesen feliratkozhat), továbbá az www.epitesijog.hu portál Figyelő rovatának - jelentős részben csak előfizetők számára elérhető - cikkeiből hétköznapi nyelven megfogalmazott jogszabály-értelmezést kaphatnak az éppen aktuális módosításokról és az építésügyet érintő fontos bírósági határozatokról, a Fogalomtár rovatban pedig hozzáférhetnek az építési jogi fogalmak pontos és aktuális jogszabályi meghatározásához. (Részletes információk: http://epitesijog.hu/elofizetes) A konferencia résztvevői az említett szolgáltatáshoz negyed éven át férhetnek hozzá, illetve egy éves hozzáférést tartalmazó részvételre is van lehetőség.  


Új anyagok és méretezési módszerek a betoniparban – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A Budapesti Műszaki Egyetem Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék szeretettel meghívja 2013. szeptember 27-én tartandó online és interaktív videókonferenciájára. A konferencia keretében a betoniparban használatos, néhány idehaza újnak számító, korróziómentes betonerősítő anyagot szeretnénk bemutatni és ezen új anyagok sajátos méretezési módszereit térbeli végeselem szoftverrel. Válaszolni kívánunk azokra a felmerülő kérdésekre, amelyek egy szakmát gyakorló építészt, statikust, felelős műszaki vezetőt vagy műszaki ellenőrt érinthet, mint például: - lehetséges-e a hagyományos vasalás kiváltása ezekkel az új anyagokkal; - milyen anyagi paramétereket kell elkérnünk a gyártóktól; - milyen különbségek adódhatnak a méretezés tekintetében, hogyan tudjuk ezeket kezelni; - szabványok álláspontja. Az előadások magyar és angol nyelven zajlanak, angol nyelvű előadónál tolmácsolással. REGISZTRÁLNI ITT LEHET >> regisztrációs díj: 4000 Ft + 27% áfa Az online és interaktív konferencia kiszolgálója az iWowWe rendszer (www.iwowwe.com). A videókonferencia egy hazánkban újnak számító online és interaktív videókonferencia rendszerrel fog működni, amely befogadó képessége 5000 fő. A konferencia során az előadót és a vetítést láthatjuk, kérdések esetén másik kameraállásból a közönséget és a kérdezőt. A konferencia során lehetőség adódik a chates felületen interaktív módon kérdések feltevésére is, amelyet a moderátor tesz fel az előadás végén az előadónak. Kreditpontok: Helyszíni résztvevőknek: MMK 2 pont (02/2013/0020) On-line résztvevőknek: MMK 2 pont (01/2013/0035) MÉK 2 pont (2012/398) A jelentkezési cím: http://tervlap.hu/tovabbkepzes/tanfolyam/id/41 Elérhetőségek: BME Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék Artifex Kiadó Kft. www.szt.bme.hu www.tervlap.hu  


Formai és felületi kihívások az épületburok-tervezésben – Tervezői Nap szeptember 19-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Szeptember 19-én a „megoldhatatlan épületek” kerülnek terítékre a Formai és felületi kihívások az épületburok-tervezésben című Építész Tervezői Napon a Bara Hotelben. Dobszay Gergely docens (BME) a „Tető és homlokzat közt” című előadásában mutatja be a dizájn, az építészet által a szerkezettervezés elé állított kihívásokat. Az átforduló tető nem tető és nem homlokzat, hanem egy harmadik szerkezettípus. Reisch Richárd mérnöktanár (BME) a szokványostól eltérő épületek épületszerkezeteit ismerteti esettanulmányokon keresztül, megmutatva, mi oldható meg, és mi nem. Dr. Habil. Reis Frigyes (BME) előadásában arra hívja fel a figyelmet: a tervezésnek már a koncipiálási fázisában foglalkozni kell az akusztikával. Példaként elemzi a most elkészült fertődi marionettszínház akusztikáját. Aktuális és a témához kapcsolódó jogi területeket tekint át Jámbor Attila építési jogi szakértő (SZIE-YMÉTK), míg Vikár András Ybl-díjas építész az Autóklub-székház és más épületek kapcsán mutatja be, hogyan oldhatók meg az elsőre megoldhatatlannak tűnő szerkezetek. Helyszín: Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) A konferenciára felhasználhatók a korábban nyújtott tervlap.hu kedvezmények. Figyelem! Visszatérítés! Minden résztvevőnek bruttó 2 000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! Kamarai továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont (2013/4), MMK: 2 pont (01/2013/0053)  


„Agrárépítészet – helyi érték” konferencia – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A Metszet és a Vidék és Gazdaság című folyóirat másodszor szervez agrárépítészeti konferenciát: Mórahalmon július 5-én lesz az egész napos rendezvény, a terület legnevesebb szakértőivel. A részvételért a Magyar Építész Kamara 2 továbbképzési pontot ad (2013/185). Tavaly is nagyon sikeres, egész napos konferencia volt itt a mezőgazdasági építészetről. Az eseménynek nemcsak az ad aktualitást, hogy az építésnek ez a szegmense mutat némi fellendülést, de az is, hogy az ipari építészethez hasonlóan itt is egyre fontosabb szerepet játszik az építészet, mint egy-egy cég – például borászat – arculatának eszköze. A konferencia a mórahalmi Homokháti Sokadalom hivatalos programja, a résztvevők az étkezések mellett fürdőbelépőt is kapnak. Az előadók között olyan szaktekintélyek lesznek, mint Krizsán András Ybl-díjas építész, a Falufejlesztési Társaság elnöke, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségi tagja, Ónodi Gábor PhD tanszékvezető egyetemi docens, SZIE MKK KTI mb igazgató és Dr. Csontos Györgyi DLA tanársegéd, SZIE-YMÉTK Településmérnöki és Építészeti Tanszékéről. Kamarai pont: MÉK – 2 pont (2013/185) Helyszín: Mórahalom, Aranyszöm Rendezvényház, Nagyterem (6782 Mórahalom, Röszkei út 1.) Időpont: 2013. július 5. Jelentkezés: http://www.tervlap.hu/rendezveny/index/nev/agrarepiteszet__helyi_ertek