Országos konferenciasorozat: Győr – Budapest – Miskolc – Pécs – Szarvas A 2013 szeptemberében és októberében rendezett szakmai továbbképzés előadásai az ipari épületek környezettudatos tervezését és a legújabb technológiákat alkalmazó és költséghatékony kivitelezési kérdéseit járják körül. Egyetemi előadó beszél a tervezés során felmerülő műszaki szempontokról, igazságügyi szakértői szemmel vizsgáljuk meg, milyen hibákat ne kövessünk el, de szó lesz a csarnokok és ipari épületek korszerű építéséhez és üzemeltetéséhez szükséges technológiákról is. Bemutatkoznak a Csarnok nagydíj pályázaton indult és a zsűri által kiválasztott, illetve a legtöbb szavazatot kapott épületek és tervezőik. A zsűri a konferencián elhangzó előadások alapján választja ki a régió Csarnok nagydíját, a résztvevők pedig leadhatják szavazataikat a közönségdíjra. Az eddig beküldött pályaművek itt tekinthetők meg, ahol szavazni is lehet >> A RENDEZVÉNYRE ITT LEHET REGISZTRÁLNI >>
Az elektronikus építési napló vezetését előíró új szabályok, a felelős műszaki vezető foglalkoztatásával kapcsolatos szabályok többszöri változása, a településfejlesztésről és településrendezésről szóló új – többek közt a településképi véleményezési eljárást bevezető – kormányrendelet, az építésügyi és az építésfelügyeleti hatáskörök átalakítása, valamint egyéb jogszabályváltozások sok tekintetben alaposan felforgatják napjainkban az építőipari szakemberek munkáját. A sok új szabály közötti eligazodást, a gyakorlati alkalmazást és a buktatók elkerülését szolgálják azok az előadások, melyeket a különböző témaköröket igen alaposan ismerő szakemberek tartanak – akik egyúttal a résztvevők által feltett kérdésekre is szívesen válaszolnak a konferencián. A konferencia különlegessége, hogy a helyszíni tájékozódás lehetősége mellett minden résztvevő hosszabb távú online segítséget is kap az Építésijiog.hu Figyelő szolgáltatáshoz való hozzáféréssel. E szolgáltatás felhasználói hírlevél formájában rendszeres értesítést kapnak az építési tevékenységet érintő jogszabályváltozásokról (e hírlevélre bárki ingyenesen feliratkozhat), továbbá az www.epitesijog.hu portál Figyelő rovatának - jelentős részben csak előfizetők számára elérhető - cikkeiből hétköznapi nyelven megfogalmazott jogszabály-értelmezést kaphatnak az éppen aktuális módosításokról és az építésügyet érintő fontos bírósági határozatokról, a Fogalomtár rovatban pedig hozzáférhetnek az építési jogi fogalmak pontos és aktuális jogszabályi meghatározásához. (Részletes információk: http://epitesijog.hu/elofizetes) A konferencia résztvevői az említett szolgáltatáshoz negyed éven át férhetnek hozzá, illetve egy éves hozzáférést tartalmazó részvételre is van lehetőség.
A Budapesti Műszaki Egyetem Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék szeretettel meghívja 2013. szeptember 27-én tartandó online és interaktív videókonferenciájára. A konferencia keretében a betoniparban használatos, néhány idehaza újnak számító, korróziómentes betonerősítő anyagot szeretnénk bemutatni és ezen új anyagok sajátos méretezési módszereit térbeli végeselem szoftverrel. Válaszolni kívánunk azokra a felmerülő kérdésekre, amelyek egy szakmát gyakorló építészt, statikust, felelős műszaki vezetőt vagy műszaki ellenőrt érinthet, mint például: - lehetséges-e a hagyományos vasalás kiváltása ezekkel az új anyagokkal; - milyen anyagi paramétereket kell elkérnünk a gyártóktól; - milyen különbségek adódhatnak a méretezés tekintetében, hogyan tudjuk ezeket kezelni; - szabványok álláspontja. Az előadások magyar és angol nyelven zajlanak, angol nyelvű előadónál tolmácsolással. REGISZTRÁLNI ITT LEHET >> regisztrációs díj: 4000 Ft + 27% áfa Az online és interaktív konferencia kiszolgálója az iWowWe rendszer (www.iwowwe.com). A videókonferencia egy hazánkban újnak számító online és interaktív videókonferencia rendszerrel fog működni, amely befogadó képessége 5000 fő. A konferencia során az előadót és a vetítést láthatjuk, kérdések esetén másik kameraállásból a közönséget és a kérdezőt. A konferencia során lehetőség adódik a chates felületen interaktív módon kérdések feltevésére is, amelyet a moderátor tesz fel az előadás végén az előadónak. Kreditpontok: Helyszíni résztvevőknek: MMK 2 pont (02/2013/0020) On-line résztvevőknek: MMK 2 pont (01/2013/0035) MÉK 2 pont (2012/398) A jelentkezési cím: http://tervlap.hu/tovabbkepzes/tanfolyam/id/41 Elérhetőségek: BME Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék Artifex Kiadó Kft. www.szt.bme.hu www.tervlap.hu
Szeptember 19-én a „megoldhatatlan épületek” kerülnek terítékre a Formai és felületi kihívások az épületburok-tervezésben című Építész Tervezői Napon a Bara Hotelben. Dobszay Gergely docens (BME) a „Tető és homlokzat közt” című előadásában mutatja be a dizájn, az építészet által a szerkezettervezés elé állított kihívásokat. Az átforduló tető nem tető és nem homlokzat, hanem egy harmadik szerkezettípus. Reisch Richárd mérnöktanár (BME) a szokványostól eltérő épületek épületszerkezeteit ismerteti esettanulmányokon keresztül, megmutatva, mi oldható meg, és mi nem. Dr. Habil. Reis Frigyes (BME) előadásában arra hívja fel a figyelmet: a tervezésnek már a koncipiálási fázisában foglalkozni kell az akusztikával. Példaként elemzi a most elkészült fertődi marionettszínház akusztikáját. Aktuális és a témához kapcsolódó jogi területeket tekint át Jámbor Attila építési jogi szakértő (SZIE-YMÉTK), míg Vikár András Ybl-díjas építész az Autóklub-székház és más épületek kapcsán mutatja be, hogyan oldhatók meg az elsőre megoldhatatlannak tűnő szerkezetek. Helyszín: Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) A konferenciára felhasználhatók a korábban nyújtott tervlap.hu kedvezmények. Figyelem! Visszatérítés! Minden résztvevőnek bruttó 2 000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! Kamarai továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont (2013/4), MMK: 2 pont (01/2013/0053)
A Metszet és a Vidék és Gazdaság című folyóirat másodszor szervez agrárépítészeti konferenciát: Mórahalmon július 5-én lesz az egész napos rendezvény, a terület legnevesebb szakértőivel. A részvételért a Magyar Építész Kamara 2 továbbképzési pontot ad (2013/185). Tavaly is nagyon sikeres, egész napos konferencia volt itt a mezőgazdasági építészetről. Az eseménynek nemcsak az ad aktualitást, hogy az építésnek ez a szegmense mutat némi fellendülést, de az is, hogy az ipari építészethez hasonlóan itt is egyre fontosabb szerepet játszik az építészet, mint egy-egy cég – például borászat – arculatának eszköze. A konferencia a mórahalmi Homokháti Sokadalom hivatalos programja, a résztvevők az étkezések mellett fürdőbelépőt is kapnak. Az előadók között olyan szaktekintélyek lesznek, mint Krizsán András Ybl-díjas építész, a Falufejlesztési Társaság elnöke, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségi tagja, Ónodi Gábor PhD tanszékvezető egyetemi docens, SZIE MKK KTI mb igazgató és Dr. Csontos Györgyi DLA tanársegéd, SZIE-YMÉTK Településmérnöki és Építészeti Tanszékéről. Kamarai pont: MÉK – 2 pont (2013/185) Helyszín: Mórahalom, Aranyszöm Rendezvényház, Nagyterem (6782 Mórahalom, Röszkei út 1.) Időpont: 2013. július 5. Jelentkezés: http://www.tervlap.hu/rendezveny/index/nev/agrarepiteszet__helyi_ertek
Tavaly novemberben ismét változott az OTSZ (változtak a tűztávolságra, a menekülési útvonalra vonatkozó szabályok), de hamarosan felépítésében is új jogszabály készül, a keretszabály mellett irányelvek fognak tartalmazni bizonyos részletszabályokat, ez lesz az OTSZ 5.0, melynek idén várható hatálybalépése. A tűzvédelmi szakmai nap mottója a tervezői felelősség, amely a tűzvédelmi tervezésben tért hódító mérnöki módszerek alkalmazásával egyre nagyobb szerepet játszik. A tűzvédelmi tervezés korábban kizárólag az előírások tételes betartásán alapult, napjainkban ez egészül ki a jogszabályi előírásoktól eltérő egyedileg tervezett hő- és füstelvezetéssel, kiürítési szimulációval. Emellett a hagyományos tűzvédelmi tervezésben is megfigyelhető a sokféle műszaki megoldás, amelyek az előírásoknak megfelelő értékelése egyre sokrétűbb ismereteket kíván a szakmagyakorlóktól. A június 6-i Építész Tervezői Napon (a Metszet és a BME Épületszerkezettani Tanszék közös szervezésében, a Bara Hotelben) Wagner Károly tűzoltó alezredes (OKF Tűzvédelmi Főosztály) ismerteti a legfőbb tudnivalókat. A tűzvédelmi tervezés felelősségi kérdései és jövője címmel dr. Takács Lajos Gábor egyetemi docens tart előadást a témában. A különböző tűzmegelőzési technológiák és építési termékek, anyagok mellett önálló blokk foglalkozik majd a hő- és füstelvezetés kérdéseivel, többek között Szikra Csaba (tudományos munkatárs, BME) mutat be erre mérnöki módszereket. Kulcsár Béla, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar adjunktusa a könnyű térelhatároló szerkezetek tervezésével foglalkozik előadásában, ezzel szintén önálló blokk foglalkozik. A „Tervezői felelősség a tűzvédelemben” tervezői nap levezető elnökei dr. Takács Lajos Gábor egyetemi docens és Szikra Csaba tudományos munkatárs lesznek. Helyszín: a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.). Kamarai továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont (2013/4), MMK: 2 pont (01/2013/0053) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1000 Ft/nap
Miért éri meg? – Az ökologikus építészet ökonómiája címmel a HuGBC (a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete) és a Metszet kiadója, az Artifex Kiadó konferenciasorozatot rendez, bemutatva a költséghatékony, fenntartható építészet mesterfogásait. Az előadássorozaton az egyes megoldások gazdaságossági kérdéseit fogjuk vizsgálni – az Ertsey Attila által tervezett háromféle variációban kidolgozott mintaházon keresztül – Reith András HuGBC-elnök segítségével, épületszimulációs analízis alkalmazásával. Nemcsak az egyes változatok (aktív-, passzívház és alacsony energiafelhasználású épület), illetve az ezeknél alkalmazott megoldások kerülnek szóba, de a tipikus tervezési vagy kivitelezési hibák költségkihatása is. Ezen kívül az Archikon Építésziroda (Nagy Csaba, Pólus Károly) költségelemzésekkel bemutatja az általuk tervezett első nagyléptékű magyar passzív társasház terveit, költségelemzését is (Budapest XIII. kerület, Zsinór utca). Az Artifex Kiadó a Bramac Kft. és a Baumit Kft. kezdeményezésére, az Ursa Magyarország, a Schiedel Kéménygyár Kft. és a Xella Magyarország Kft. együttműködésével folytatja új megközelítésben, új témával, tudnivalókkal a tavaly előtt indított konferenciasorozatot.
Helyszín: a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.). Kamarai továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont (2013/4), MMK: 2 pont (01/2013/0053) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1000 Ft/nap
HELYSZÍN A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.) (A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 500 Ft/nap) Akkreditációk: MÉK: 2 pont (2013/4) MMK: 2 pont (01/2013/0053) Jegyár: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.!
Több éves előkészítő munka után 2013-ban elfogadta meghívásunkat Glenn Murcutt Pritzker-díjas, világhírű ausztrál építész. Előadást tart még többek között 2009-ben a Világ legjobb épületét tervező dél-afrikai építész, Peter Rich. 2013. március 9. szombat Budapest, BME Q1 épület (XI. kerület, Magyar Tudósok körútja 2.; Simonyi-terem) Részvételi díj: 11 615 Ft+áfa (14 750 Ft) Akkreditáció: MÉK 3,5 pont (2012/397)
A konferenciasorozat a felújítások „komolyabb eseteit” járja körbe, azokat a beavatkozásokat, amikhez már mérnöki tudás kell. Azt talán felesleges hangsúlyozni, hogy mennyire indokolja ezt az ingatlanvagyon mai állapota, és a jelenlegi építőipari helyzet, úgy tűnik, a kisebb-nagyobb felújítások területe a nehéz helyzetben lévő építőipar szinte egyetlen perspektivikus területe. A konferenciasorozat ezen belül olyan értéknövelő, jelentős beavatkozásokkal foglalkozik, amelyek az energetikai, funkcionális stb. javulást komplex mérnöki szemlélettel érik el. Részvételi díj: előzetes regisztráció és fizetés esetén: 2 992 + áfa (3 800 Ft) helyszíni fizetés esetén: 3 937 Ft + áfa (5 000 Ft) A Bács-Kiskun Megyei ÉPÍTÉSZ Kamara hozzájárul tagjai részvételi díjához, így a BKMÉK tagok részvételi díja: 2 000 Ft + áfa (2 540 Ft)
Jegyár: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! MÉK: 2 pont (2012/20) MMK: 2 pont (1/2012/0053)
Az Építész Tervezői Napok idei sorozatának utolsó alkalmán a burkolatok kerülnek sorra a beltériektől a lépcsőkön át a kültéri járófelületekig. Kamarai továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont (2012/20), MMK: 2 pont (1/2012/0053)
A Gábor László professzor úr születésének 100. évfordulójára szervezett 2010. évi első, majd a tavalyi, immár hagyományteremtő második után a BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke 2012. november 20.-án „Harmadik Épületszerkezeti Konferenciát? rendez, melynek témája a környezettudatos építés és szerkezetei.
Helyszínek: Szombathely – Budapest – Debrecen – Pécs. Továbbképzési pontok: MÉK: 2 pont (2012/232), MMK: 2 pont (01/2012/0123). A konferencia előadásai konkrét példákon keresztül mutatják be a történelmi városközpontok, főterek, tetők és homlokzatok egységes rehabilitációjának példáit, a beruházások tanulságait. A konferencia foglalkozik a műemléki és műemlék jellegű épületek rekonstrukciójának átalakulóban lévő felfogásával, és a történelmi környezetbe tervezés, illeszkedés kérdéseivel. Acél Gábor, építész, a MUT elnöke a városközpontok különleges fejlesztési szempontjairól tart előadást, míg Sarkadi Márton, építészmérnök, a KÖH Koordinációs és Felügyeleti Főosztályvezető helyettese azt boncolgatja, hogy az új anyagok és megoldások hogyan szolgálják a műemlékvédelmet, Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke pedig a városképi karakterről, a városkép alakulásáról, védelméről és felújításáról tart előadást. A helyszíneken egymást váltó vendégelőadók egy helyi, vagy a közreműködésükkel megújuló jellemző történelmi épület helyzetét, annak rehabilitációját ismertetik. Szombathely: Zágorhidi Czigány Balázs PhD., történész, a Vas Megyei kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodájának irodavezetője a vasvári domonkos kolostor 1999-2010. közötti felújítását és a hozzá kapcsolódó városközpont rehabilitációs munkálatait mutatja be. Budapest: Potzner Ferenc, építész a Várbazár felújításáról tart előadást. Debrecen: Gellér Ferenc, építész a Debreceni Megyeháza rekonstrukcióját mutatja be. Pécs: Dévényi Sándor, építész a Zsolnay Negyed rehabilitációjáról tart előadást.
Osztrák energetikai szakértő, a HuGBC és a MaPaSz elnöke, a Műegyetem Épületszerkezettan Tanszékének oktatói adnak elő a szeptember 20-án a Bara Hotelben tartott Energiadizájn konferencián. A rendezvényen az építőipar legfrissebb energiahatékony megoldásait is megismerhetjük. Dr. Reith András HuGBC-elnök az energetikai tervezés legújabb eszközeit mutatja be, és foglalkozik az energiatudatos épületek költséghatékonyságával. Karl Poschalko, az osztrák energetikai szabványbizottság tagja, energetikai szakértő az energiatanúsítás tanulságaival, céljaival foglalkozik, a tanúsító felelősségével, és az Ausztriában decemberre, nálunk valamivel későbbre várható szigorításról, büntetés bevezetéséről. A belső oldali hőszigetelések csoportosítását, illetve ezek műszaki és építészeti korlátait ismerteti Kuntner Ferenc, a BME Épületszerkezettan Tanszék egyetemi tanársegéde. Debreczy Zoltán MaPaSz-elnök a passzívház minősítésről fog beszélni, hogy pontosan mi kerül minősítésre, mit lehet várni tőle és mit nem; illetve hogy az építtető szempontjából mi fontos és mi nem, milyen gondolkodásmóddal érdemes közelíteni a kérdéshez. Dr. Jámor Attila ügyvéd, építésijog-specialista a bírósági ítéletek tanulságait mutatja be a szigetelési hibákkal kapcsolatosan. A területhez kapcsolódó innovációk, új megoldások között megismerkedhetünk a PIR-táblás tető-hőszigeteléssel, tetőtéri ablakok energiamérlegével, mely akár pozitív is lehet, szabályozható hőmérsékletű ablaküvegekkel, energiamegtakarítást lehetővé tevő árnyékolókkal. Szó esik az energiatakarékosság jegyében homlokzatburkolatok ragasztástechnikájáról, szálcement homlokzatburkolatokról, sávos homlokzatelemekről és nanotechnológiával elért alacsonyabb lambda-értékről. Megismerhetjük még a szigetelési hibák okait és javításuk módját, nyílászárórendszerek szerepét az energiatakarékos felújításban (upcyclingban). Az egész napos konferenciát a MÉK és az MMK is 2 pontra akkreditálta.
A Metszet és a Vidék és Gazdaság című folyóirat először szervez agrárépítészeti konferenciát: Mórahalmon július 6-án lesz az egész napos rendezvény, a terület legnevesebb szakértőivel és izgalmas Pecha-Kucha villámelőadásokkal.
A Műegyetemnek nemcsak a professzorai, de kutatást végző hallgatók is előadást fognak tartani a június 14-ei „Intelligens épület” konferencián. A Metszet kiadójának Építész Tervezői Napján futurisztikus anyagokról és megépült referenciákról is szó lesz. Kamarai pontok: MÉK: 2 pont, MMK: 2 pont.
Az energetikai tervezés új szemléletéről, a hő- és hangszigetelés kapcsolatáról, átforduló fémlemez fedésekről is szó lesz a Tető- és homlokzati megoldások című, május 24-i konferencián. Konkrét szerkezeti megoldások, termékek bemutatásán kívül építésjogi témájú előadást is hallhatnak a résztvevők. Kamarai pontok: MÉK: 2 pont (2012/20), MMK: 2 pont (1/2012/0053) Időpont: 2012. május 24. Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és két kávészünet kapcsolódik.
A tavaly indított előadássorozat idei újdonsága: a konferencia előkészítése során konkrét tervek és elemzések készülnek, melyek eredményét – a gyakorlatban használható és a magyarországi körülményeknek megfelelő, komplett műszaki megoldást – ismerhetik meg a résztvevők. Akik – reményünk szerint – a nap végére képesek lesznek aktívházat tervezni a vázolt ökologikus megoldások alkalmazásával.