Hát eljött ez is: januártól már az új U értékeket kell használni minden épületnél. Azonban a vastagodó hőszigetelések számtalan állagvédelmi, tűzvédelmi, túlmelegedési kérdést vetnek fel. Kiadónk és a BME Épületszerkezettani Tanszék február 22-i Energiadizájn – új U értékek a gyakorlatban című Építész Tervezői Napján ezeket a kérdéseket boncolgatjuk. Pataky Rita mestertanár (BME), a nap szakmai szervezője előadásában a szabályozás követelményértékeit mutatja be, foglalkozik a megvastagodó szerkezetekkel és e jelenség következményeivel, az új anyaghasználati gyakorlattal, felvetve azt a kérdést: elég-e a télre figyelni? Velősy András c. egyetemi docens (MOME) szerint az energiadizájn több, mint az energetika. Elemzi az épülethasználat és belső komfort összefüggéseit, a nyár és tél ellentmondásait. Dr. Becker Gábor az üvegezések energetikai célú fejlesztéseit ismerteti, kitérve az üvegek energiaháztartására, bemutatva, hogyan lehet befolyásolni az épületek energiafelhasználását üvegezett szerkezetek alkalmazásával. Dr. Bakonyi Dániel tudományos munkatárs (BME) Kovács Dóra épületszigetelő szakmérnökkel közös előadásában azt a kérdést teszi fel, milyen következményekkel jár egy épület különböző mértékű energetikai felújítása (a külső fal különböző mértékű hőszigetelése, ablakcsere). Kell-e állagvédelmi problémákkal számolni, milyen sorrendet célszerű választani? Mindezt különböző programokkal készített szimulációkkal támasztják alá. Dr. Takács Lajos Gábor egyetemi docens (BME) azzal a sokszor elhanyagolt problémával foglalkozik, hogy a megnövelt energetikai követelmények miatt kell-e, s ha igen, milyen módon kell másképp tervezni az épületek tűzvédelmét. Hogyan követi a gyártók, forgalmazók minősítése a vastagabb hőszigeteléseket? A tematikába illő alkalmazástechnikai előadások teszik teljessé a konferencia programját. Időpont: február 22., 9 óra Helyszín: a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.) Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2017/250) Részvételi díj: február 15-e előtti jelentkezés esetén: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) későbbi jelentkezés esetén, illetve helyszíni fizetéskor: 3543 Ft + áfa (4500 Ft) (A részvételi díj a konferencia étkezési díja. A Tervlap kincstárban lévő összeg felhasználható.) A TEREM MEGTELT, A JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG LEZÁRULT! A regisztráció legegyszerűbb és leggyorsabb módja az elektronikus jelentkezés! Kincstári pontjait csak így tudja felhasználni. ELEKTRONIKUSAN ITT LEHET JELENTKEZNI >>
Tervezői művezetés – Konferencia + országos webinárium a szakszerű-jogszerű tervezői művezetésről a családiház bejelentéseknél
A per- és hibamentes építés felé
A közelmúltban sokat lehetett hallani arról, mit hogyan kell a tervezőknek csinálni, mire kell figyelni. Konferenciasorozatunkon megfordítjuk a kérdést: arra keresünk választ, melyek azok a szakmai hibák, amik miatt a tervezőket, kivitelezőket a legtöbbször marasztalják el. Hazánk egyik legismertebb építési szakértője dr. Tóth Elek, aki az elmúlt évek legtanulságosabb eseteit mutatja be, míg dr. Perényi László, a PTE-PMMIK Épületszerkezetek-Energiadesign Tanszék a leggyakoribb hibákat elemzi. Szó lesz a vízszigetelések, tetők, hőszigetelések legtipikusabb hibáiról, melyet az építőanyagos cégek alkalmazástechnikusai egészítenek ki a termékspecifikus hibákkal, ökölszabályokkal, jó megoldásokkal. Akkreditáció: MÉK 2 pont (2017/164) Részvételi díjak: előzetes regisztráció és fizetés esetén: 2 000 Ft + áfa (2 540 Ft) helyszíni készpénzes fizetés esetén: 3 150 Ft + áfa (4 000 Ft) (A részvételi díj a konferencia étkezési díja.) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei, valamint a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara hozzájárul tagjai részvételi díjához, így a SzSzBMÉK és a BKMÉK tagok, illetve az önkéntes szolgáltatási díjat fizető nyilvántartottak ingyenesen vehetnek részt a nyíregyházi, illetve kecskeméti helyszíneken. IDŐPONTOK HELYSZÍNEK 2017. 10. 12. …………………… Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.) – LEZAJLOTT 2017. 10. 18. …………………… Győr, Leier City Center (9024 Győr, Hunyadi János utca 14.) – LEZAJLOTT 2017. 10. 27. …………………… Pécs, Pécsi Tudományegyetem, Műszaki és Informatikai Kar (7624 Pécs, Boszorkány út 2.) – LEZAJLOTT 2017. 11. 08. …………………… Budapest, Fuga Budapesti Építészeti Központ (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) – LEZAJLOTT 2017. 11. 15. …………………… Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (6000 Kecskemét, Árpád körút 4.)
Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. Alkalmanként 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és egy kávészünet kapcsolódik.
A tűzvédelmi szabályozás evolúciója zajlik, az irányelvek módosulnak a szakmai visszajelzések alapján, és küszöbön áll az OTSZ kisebb módosítása is. A BME Épületszerkezettani Tanszék és a Metszet kiadójának közös konferenciáján a tűzterjedési és kiürítési irányelvek módosításával, a megjelent új tűzvédelmi termékekkel, a hő- és füstelvezetés készülő irányelv-módosításával ismerkedhetünk meg.
A BME Épületszerkezettani Tanszék és kiadónk újabb konferenciája a Bara Hotelben alapvetően a padlószerkezeteket járja körül számos újdonsággal megspékelve. Pataky Rita (BME) beszél arról, hogy a padlószerkezeteknek milyen megnövekedett feladatai lehetnek az energia- és környezettudatos szemléleteknek megfelelően a hagyományosan elvárt követelmények mellett. Bakonyi Dániel (BME) lakóházon végzett monitoring vizsgálatuk eredményeit veti össze a számítási módszerekkel. Mennyire megbízhatóak a hőszigetelés számítási módszerei, mennyire jól írják le a hőkomforttal kapcsolatos igényeket? Velősy András (MOME) gondolatébresztő előadása arra mutat rá, hogy a belső komfortot hogyan befolyásolja a burkolat megválasztása nemcsak esztétikai, hanem pszichés, illetve mentális szempontból, és ez hogyan hat a komfortérzetre és a helyiséghasználatra. Egyre több tornaterem, sportcsarnok épül országszerte, ám a tervezők sokszor tanácstalanok, hogyan igazodjanak el az alkalmazható sportpadlók között. Ehhez nyújt segítséget Brassnyó László (Burkolástechnika Egyesület) előadása, aki az új irányzatokat is bemutatja. Egyetlen tér sem használható a tervezett rendeltetéssel, ha azt nem lehet balesetmentesen használni. Annak érdekében, hogy ez elkerülhető legyen, Terjék Anita (ÉMI) előadásából megtudhatjuk, hogyan kell megfelelő csúszásgátló tulajdonságú burkolatot választani. Emellett megismerhetjük azt a teljesen új besorolási rendszert, mely lehetővé teszi a különböző labor- és helyszíni mérések, a különböző szabványok alapján megadott adatok összehasonlítását és alkalmazását. Vizes-nedves terek kialakítása rendkívül körültekintő tervezést igényel, a rendelkezésre álló számos technológia közül csak a követelmények ismerete mellett megfelelő megoldást választani. Ezt az eligazodást segíti Horváth Sándor (BME) előadása is. A fentiek mellett a legújabb fejlesztések eredményeit felhasználva létrehozott kerámia-, helyszíni műkő, műgyanta, műanyag burkolatokról és a tervezők által széles körben kedvelt betonpadlókról is hallhatunk, melyeknek legújabb lehetőségei messze túlszárnyalják képzeletünket.
BME Épületszerkezettani Tanszékkel közös konferencián a magastetőkkel kapcsolatos részletkérdéseket segítünk tisztázni. Időpont: szeptember 21., 9 óra Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.) (A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1500 Ft/nap) Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2016/253) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) (A részvételi díj a konferencia étkezési díja.) Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 1000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a Tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! A regisztráció legegyszerűbb és leggyorsabb módja az elektronikus jelentkezés! Kincstári pontjait csak így tudja felhasználni. TOVÁBB A JELENTKEZÉSI OLDALRA >>
A hazai környezettudatos konferenciák legszínvonalasabb sorozatán, a HuGBC és az Artifex Kiadó Öko-logikus Építészet sorozat 2017-es évadán a már 2018-tól hatályba lépő „közel nulla energiaigény” követelményeivel és az azon túli elvárásokkal foglalkozunk. A 2016-os sorozaton a PTE segítségével már áttekintettük az elvi, alaprajzi és elrendezési megfontolásokat, idén a csomópontok, hőhidak kérdéseivel foglalkozunk a BME Épületszerkezettani Tanszék szakembereivel. A korszerű anyagok, illetve a nagyobb hőszigetelési igények miatt ezek jelentősége megnő, és bizonyos, széles körben használt típus-csomópontokat át kell gondolni, át kell tervezni. A HuGBC szervezettel, azaz a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületével közösen a fenntarthatóság emberi oldalával is foglalkozunk. Amerikában már egy új minősítési rendszert is elindítottak WELL Standard néven, melynek az alapja az emberi szervezet, illetve annak a tíz legfontosabb része, köztük az idegrendszer, légzés, látás, hallás, emésztés, izomzat stb. A főbb fejezetek: Levegő, Víz, Táplálkozás, Fény, Erőnlét, Komfort, Tudat – mindezt mérhető, ellenőrizhető módon – ,és az amerikai rendszerektől megszokott módon mindennek a megtérülése is mérhető, például irodaházak esetében. Akkreditáció: MÉK 2,5 (2017/110)
A BME Épületszerkezettani Tanszékkel közös konferencián a magastetőkkel kapcsolatos részletkérdéseket segítünk tisztázni. Időpont: június 8., 9 óra Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.) (A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1500 Ft/nap) Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2016/253) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom (A részvételi díj a konferencia étkezési díja.) Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 1000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a Tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! A regisztráció legegyszerűbb és leggyorsabb módja az elektronikus jelentkezés! Kincstári pontjait csak így tudja felhasználni. TOVÁBB A JELENTKEZÉSI OLDALRA >>
Bár csak egynapos konferencia, a Felújítások elvei és épületszerkezetei Építész Tervezői Nap alapos áttekintést nyújt a felújítások témakörében. Az elvi alapokat Páricsy Zoltán, a BME Épületszerkezettani Tanszék mérnöktanára ismerteti, majd a tetőfelújítások energetikai, szigetelési és tűzvédelmi átfogó kérdéseitől eljutunk a tartószerkezeti problémákig. Ezekről Laczkovics János okl. építészmérnök, a tanszék óraadója tart előadást bemutatva a lehetséges rejtett hibákat, majd a nagyléptékű beavatkozásokat igénylő, falakat és tartószerkezeteket érintő munkálatokról lesz szó, ideértve a gravitációs szellőzéseket. A lakásfelújítások akusztikai kihívást is jelenthetnek – gondoljunk csak a megváltozó funkciókra –, ezekről Nagy Attila Balázs okl. villamosmérnök, zaj- és rezgésvédelmi szakértő, a BME Épületakusztikai Laboratórium laboratóriumvezetője tart korreferátumot. Az energiahatékonyság különböző típusmegoldásai mellett végül egy konkrét családi ház felújításának mesterfogásait ismerhetjük meg Tőkés Balázs okl. építészmérnök, tudományos segédmunkatárs (BME) bemutatásából.
Építési jogi konferencia és szakmai konzultáció kivitelezők, felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök részére Időpont: 2017. május 4., 13.30–18.30 Helyszín: Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr utca 35.) A befizetők a fentieken kívül megkapják
Ha a szigeteléssel van hiba, akkor az többnyire nehezen, illetve drágán javítható hiba – ezért érdemes különösen figyelnünk ezekre az épületszerkezeti részletekre. Ebben lesznek segítségünkre a BME Épületszerkezeti Tanszékének neves oktatói, valamint minőségi építőanyagokat forgalmazó cégek szakértői az április 27-i Építész Tervezői Napon. Miért beteg a magyar terasz? – erre a kérdésre Horváth Sándor előadásából tudjuk meg a választ, a mélyépítési szigetelések jellemző hibáira Kakasy László fogja felhívni a figyelmet, Pataky Rita pedig a vizes üzemű padlók szigetelési elveiről beszél. Reisch Richárd és Takács Balázs az új Dagály uszoda szigetelési megoldásait mutatja be. Szó lesz emellett a fordított rétegrendű tetőkkel kapcsolatos új trendekről és kihívásokról, az injektálásos szigetelési technológiákról, és érintjük a burkolatok és nyílászárók témakörét is. A TEREM MEGTELT, A JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG LEZÁRULT! Időpont: április 27., 9 óra Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.) (A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1500 Ft/nap) Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2016/253) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom (A részvételi díj a konferencia étkezési díja.) Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 1000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a Tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! A regisztráció legegyszerűbb és leggyorsabb módja az elektronikus jelentkezés! Kincstári pontjait csak így tudja felhasználni. TOVÁBB A JELENTKEZÉSI OLDALRA >>
Kétnapos kiscsoportos képzés, előadásokkal, helyzetgyakorlatokkal, személyre szabott tanácsokkal – hogy szolgáltatásainkat, termékeinket végre méltányos áron tudjuk eladni, és megérdemelt profithoz juthassunk a várható piaci fellendülésből!
A JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG LEZÁRULT, A TEREM MEGTELT! Időpont: 2017. március 10. péntek Helyszín: Budapest, Várkert Bazár konferenciaterme (I. kerület, Ybl tér) Részvételi díj: előre utalás esetén: 12 992 Ft + áfa (bruttó: 16 500 Ft) helyszíni fizetés estén: 15 748 Ft + áfa (bruttó: 20 000 Ft) (A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.) Akkreditáció: 3,5 pont (MÉK 2016/256) a konferencia + 0,5 pont (MÉK 2016/256) az épületlátogatás (A CEU egyetem épületének megtekintése tervezői vezetéssel, fakultatív, mintegy 10 perces séta a helyszínről)
Kétnapos kiscsoportos képzés, előadásokkal, helyzetgyakorlatokkal, személyre szabott tanácsokkal – hogy szolgáltatásainkat, termékeinket végre méltányos áron tudjuk eladni, és megérdemelt profithoz juthassunk a várható piaci fellendülésből!
Építéshatósági ügyintézők, tervezők, műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők részére Időpont: 2017. február 28., 13.30–18.30 Helyszín: Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr utca 35.) MÉK-akkreditáció: 1,5 pont (MÉK2017/43) Részvételi díj a szakmai konzultáción és konferencián: 18.000 Ft + áfa (A részvételi díj étkezési szolgáltatást tartalmaz.) A fenti díj fejében a jelentkezők a konferenciarészvétel mellett
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK, ILLETVE JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG ITT >>
Az építészkamara vezetői és szakjogásza az egyszerű bejelentés változásairól, a településképi rendeletről és az arculati kézikönyvről fognak beszélni, továbbá a 300 négyzetméter alatti családi házak szakszerű tervezése, szerkezetei és építőanyagai szerepelnek 2017. február 9-i konferenciánk előadásaiban.
Kulcsfontosságú évindító konferencia január 12-én! 2017 januárjától folytatódik a „rendszerváltás” az építésügyben, egy új szemlélet bevezetésének újabb lépései következnek. A rutinszerűen végzett tevékenység sok esetben már nem lesz jogszerű. Január 12-i konferenciánkon dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató és más szakértő előadóink segítségével fél nap alatt átláthatja az aktuális szabályozás lényegét. Így nem év közben, és főként nem a saját kárára kell szembesülnie a változásokkal. Vegyen részt a rendezvényen – vagy akár nézze meg az előadásokat videón –, hogy később csak a munkára kelljen koncentrálnia!
Kétnapos kiscsoportos képzés, előadásokkal, helyzetgyakorlatokkal, személyre szabott tanácsokkal – hogy szolgáltatásainkat, termékeinket végre méltányos áron tudjuk eladni, és megérdemelt profithoz juthassunk a várható piaci fellendülésből!
Változó felelősség és feladatkörök az új igazságügyi és építésügyi jogszabályok alapján
Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) – Artifex Kiadó – Építésijog.hu
Időpontok és helyszínek: 2016. november 15. – Budapest, Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr utca 35.) – LEZAJLOTT 2016. november 29. – Veszprém, Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (8200 Veszprém, Radnóti tér 1.) – LEZAJLOTT 2016. december 6. – Debrecen, Nonprofit Gazdaságfejlesztő Szervezetek Háza, Sesztina Jenő terem (4025 Debrecen, Vörösmarty utca 13-15.) – LEZAJLOTT Akkreditáció: MÉK 2016/227 (2 pont) Részvételi díj: 18 000 Ft+áfa (22 860 Ft) (A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.) Kedvezmények és előfizetéssel kombinált részvételi díjak a jelentkezési oldalon.