építészeknek, mérnököknek

Vízszigetelések: csapadékvíz, talajvíz, üzemi víz – Építész Tervezői Nap november 5. – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Időpont: november 5., 9 óra Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.) (A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1000 Ft/nap) Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2014/162)


Országos Műemlékvédelmi Konferencia – LEZAJLOTT KÉPZÉS

XXVII. Országos Műemlékvédelmi Konferencia Közreműködés és szerepvállalás az kulturális örökségi érték védelme érdekében az ICOMOS MNB 2014-ben, az „Örökség a jövőnek, Jövő az örökségnek” program keretében kidolgozott szakmafejlesztési programja tükrében A konferencia az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Artifex Kiadó (a Metszet folyóirat kiadója) együttműködéseként jött létre. A 2013-2014-es, NKA által kezdeményezett „Örökség a jövőnek, Jövő az örökségnek” rendezvénysorozat folytatója, egyben a műemlékvédelem kormányzati irányításának fóruma is kíván lenni a szakma felé, hogy a jogszabályi, szervezeti változásokat követni tudják, valamint a szakma irányításának törekvéseket megismerhessék. A tavaly kiérlelt szakmafejlesztési program „aprópénzre váltása” a feladat, hogy az örökségvédelemben dolgozó szakemberek minél szakszerűbben és korszerűbben dolgozhassanak. Időpont: 2015. november 4. szerda Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, Károlyi-palota (Bp. V. Károlyi utca 16.) Részvételi díj:  6300 Ft + áfa (bruttó: 8000 Ft) (A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.)  


Energetikai felújítások – Építész Tervezői Nap szeptember 24-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Mik az energetikai felújítások veszélyei és korlátai? Mik az új energetikai előírások, és mi várható még? Az utólagos hőszigetelésnek milyen korlátai vannak? Az épületszerkezettan legjobb magyar szakemberei adnak elő a legégetőbb problémákról a BME Épületszerkezettani Tanszék és a Metszet közös konferenciáján szeptemberben.

Részletes program


Az új tűzvédelemi szabályozás a gyakorlatban – Építész Tervezői Nap június 11-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Tud róla, hogy március óta másképp kell számolni az épületek kiürítését? Hogy egyes épülettípusoknál több vagy szélesebb lépcsőházra lesz szükség az új OTSZ alapján? Hogy az épületek térszerkezetére, struktúrájára is visszahat a tűzvédelmi tervezés? Hogy a konkrét műszaki megoldások nem az OTSZ-ben, (nem is az MSZ 595 szabványokban), hanem már Tűzvédelmi Műszaki Irányelvekben vannak? Hogy mik a TvMI-k gyakorlati tapasztalatai, milyen TvMI-k vannak előkészítés alatt? A BME Épületszerkezettani Tanszék és az Artifex Kiadó közös konferenciáján szó lesz mindezekről, tehát nemcsak tűzvédelmi tervezőknek, de minden építész számára hasznos a részvétel! Időpont: június 11., 9 óra Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.) (A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1000 Ft/nap) Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2014/162) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom Figyelem! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 1000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a Tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.! A regisztráció legegyszerűbb és leggyorsabb módja az elektronikus jelentkezés! Kincstári pontjait csak így tudja felhasználni. TOVÁBB A JELENTKEZÉSI OLDALRA >> Ha mégis inkább faxon szeretné beküldeni jelentkezését, töltse le az ehhez szükséges jelentkezési lapot. Faxon elküldhető jelentkezési lap letölthető innen >>  


Öko-logikus Építészet 2015 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

„Jelentés az élvonalból – a legizgalmasabb tapasztalatok” Mit tapasztaltak a szakemberek Magyarország legökologikusabb épületeinek működtetése során? Mit igazolnak a mérési eredmények: mi működik, és mi nem? Mik az optimális megoldások? Három mintaház kerül terítékre az idei konferenciasorozaton: - Dr. Matolcsy Károly (műszaki és tudományos igazgató, ÉMI Kft.) az ÉMI szentendrei tudásközpontját, a kapcsolódó társasházat, óvodát és a tervezett mintaháztelepet mutatja be. - Dr. Ferencz Marcell (építész, okl. építészmérnök, vezető tervező, főiskolai tanár, DE) a debreceni Fenntartható Épületenergetikai Információs Központ épületét ismerteti, először számolva be a mérési eredményekről. - Schmidt András (építész, fenntarthatósági menedzser, Skanska) a FIABCI-díjas Green House irodaházat mutatja be, az üzemeltetés első tapasztalataira is kitérve. A tavaly nagy sikert aratott módon idén is látványos, pergő építész-prezentációba kapcsolódnak alkalmazástechnikai szakértők. Rövidfilmen megismerhetünk még több érdekes projektet (Eiffel Palace, Groupama Aréna) és egy magyar világszabadalmat: a vízházat. Akkreditáció: MÉK 2 pont (2014/163)  


A Budai Vár – Építészeti konferencia a Nemzeti Hauszmann Tervről – LEZAJLOTT KÉPZÉS

2015. május 11–12. Budapest, Várkert Bazár Szervező: Miniszterelnökség; Parlamenti Államtitkárság Társszervezők: Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, Magyar Építész Kamara (MÉK – MÉK Nonprofit Kft.); Szervező partner: Metszet folyóirat (Artifex Kiadó Kft.) Akkreditáció: MÉK 6 pont (2015/118) (egy napra 3 pont) Helyszín és időpont: Budapest, Várkert Bazár konferenciaterme (I. kerület, Ybl tér) Részvételi díj: (az egész konferenciára, vagy csak az egyik napra jelentkezésnél is): 2 362 Ft + áfa (3 000 Ft)  


Homlokzati koncepciók – Építész Tervezői Nap május 7-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A nagysikerű márciusi magastetős konferencia után továbbviszi a januártól érvényes új hőtechnikai előírások témáját a BME Épületszerkezettani Tanszékkel közös Építész Tervezői Napunk. Reisch Richárd mestertanár a homlokzatokkal kapcsolatos problémákra világít rá – olykor a rétegtervi hőtechnikai átbocsátástól 50 százalékkal is különbözhet a valós, számításban szerepeltetendő U-érték. Gondot okoz a nyílászárók beépítése is, ezt a problémakört Pataky Rita mestertanár fogja elemezni. A márciustól hatályos új OTSZ homlokzati tűzterjedési aspektusait mutatja be Takács Lajos PhD egyetemi docens, különös tekintettel a frissen megjelent Tűzterjedés elleni védelem című tűzvédelmi műszaki irányelvre. Az üvegekkel foglalkozik előadásában a tanszék meghívott oktatója, Szittya Zsolt „építészeti ÜVEG – üvegépítészet” című előadásában. Valamennyi oktatói előadáshoz szorosan kapcsolódó, szakmailag magas színvonalú alkalmazástechnikai előadásokat is hallgathatnak a résztvevők, amik a gyakorlathoz közelebb viszik az előírások szerinti tervezést. Helyszín: a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.) Időpont: május 7., 9 óra Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2014/162) A regisztráció legegyszerűbb és leggyorsabb módja az elektronikus jelentkezés! Kincstári pontjait csak így tudja felhasználni. ELEKTRONIKUSAN ITT LEHET JELENTKEZNI >> Ha mégis inkább faxon szeretné beküldeni jelentkezését, töltse le az ehhez szükséges jelentkezési lapot. Faxon elküldhető jelentkezési lap letölthető innen >>  


Épületgépész kurzussal bővült a tervlap.hu továbbképzési kínálata

A kötelező mérnöki továbbképzések között elindult az épületgépészeknek szóló kurzus. A rendelkezésre álló 6 órányi tananyagból öt órányit kell kiválasztani és elvégezni, amit a vonatkozó tesztek kitöltése igazol.


Magastetők épületszerkezetei másképpen – Tervezői Nap március 26. – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A magastetőket több okból is másképp kell terveznünk mostantól, mint megszoktuk. Egyrészt január elsejétől szigorodott a pályázati vagy állami támogatással épülő házak energetikája, ami már bizonyos csomópontok, bevett megoldások átgondolását kényszeríti ki. Például könnyen lehet, hogy egyszerűen nem fér be annyi hőszigetelés a talpszelemen fölé, hogy ne legyen hőhidas az ereszcsomópont. Másrészt éppen a tetőtereknél hangsúlyos a tűzvédelem, érdemes áttekinteni, hogy a március 5-től hatályos új OTSZ mennyire más ezen a területen, mint a régi. (Nagyon). Közben a szabályozási területeken túl is új igények merülnek fel, gondoljunk csak az egyre alacsonyabbra szorított hajlásszögekre, a klímaváltozás miatti növekvő meteorológiai terhekre. Március 26-án az épületszerkezettan legavatottabb mesterei segítenek a kollégáknak: Kakasy László, Horváth Sándor, Reisch Richárd, Csott Róbert és levezető elnökként Takács Lajos Gábor tart előadást a Metszet által szervezett Építész Tervezői Napon a Bara Hotelben. Időpont: 2015. március 26. Helyszín:  A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.)  (A parkolás a szálloda jobb oldala melletti és mögötti utcákban ingyenes, a szálló mélygarázsában kedvezményesen 1000 Ft/nap) Akkreditáció: MÉK: 2 pont (2014/162) A JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG LEZÁRULT!  


Építési jog 2015 – Mit kell tudni a büntetések nélküli kivitelezéshez, felelős műszaki vezetéshez? – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Új jogszabályok, új kockázatok az építőipari kivitelezésben – érdemes megismerkedni a változásokkal. Kerüljön képbe fél nap alatt konferenciánk szakértő előadóinak segítségével! Várjuk a Construma szakkiállítás első napjának délutánján (a szakkiállítást ingyen meglátogathatja)! Időpont: 2015. április 15. (a Construma szakkiállítás első napja), 13.30-tól 18.00 óráig Helyszín: Expo Hotel, 12. emelet, Sky terem (1101 Budapest, Expo tér 2., a Construma-vásárterület szomszédságában) Részvételi díj: 12 000 Ft + áfa Kedvezményes részvételi díj: 3000 Ft + áfa, az Építésijog.hu szolgáltatás előfizetőinek! Az Építésijog portált itt találja: https://epitesijog.hu/ Az előfizetésről itt található részletes információ: https://epitesijog.hu/elofizetes  


Nemzetközi Építészkongresszus 2015 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG LEZÁRULT! Időpont: 2015. március 7. szombat Helyszín: Budapest, Várkert Bazár konferenciaterme (I. kerület, Ybl tér) Részvételi díj: előre utalás esetén: 11 614 Ft + áfa (bruttó: 14 750 Ft) helyszíni fizetés estén: 15 000 Ft + áfa (bruttó: 19 050 Ft) (A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.) Akkreditáció: MÉK: 3,5 pont (2014/167)  


Tervezői termékkiírás 2015 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A 2014. év elején a szakemberek óriási érdeklődése mellett zajló „CPR” konferenciasorozat általános eligazítást adott, de még több kérdést vetett fel. A 2015-ös konferenciákon megpróbálunk minél több konkrét segítséget adni a szakszerű termékmegjelöléshez az építészeti műleírásban. A hat helyszínen megrendezett konferenciasorozat szakmai védnöke az ÉMI Nonprofit Kft. A RENDEZVÉNYRE ITT LEHET JELENTKEZNI >> Faxon elküldhető jelentkezési lap letölthető innen >>  


Építési jog 2015 – továbbképzés tervezőknek – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Időpont: 2014. november 27., csütörtök Helyszín: SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar (1146 Budapest, Thököly út 74.) Kamarai továbbképzési pont: MÉK 2 pont (2014/226) (A délelőtti és a délutáni programon való részvételért is 1-1 pontot lehet kapni.) Részvételi díj:  - csak a délelőtti programra: 12 000 Ft + áfa (15 240 Ft) - csak a délutáni programra: 12 000 Ft + áfa (15 240 Ft) - a délelőtti és délutáni programra együtt: 18 000 Ft + áfa (22 860 Ft)  


V. Épületszerkezeti konferencia – Épületfizika – LEZAJLOTT KÉPZÉS

2010-ben Gábor László professzor úr születésének 100. évfordulója alkalmából született meg az elhatározás, hogy a Műegyetem Épületszerkezettani Tanszéke évente szakmai konferenciát szervez, amelyen egy-egy épületszerkezeti témakört járunk körül. A szélesebb kitekintés érdekében minden évben egy-egy felsőoktatási intézmény épületszerkezettan oktatásával foglalkozó tanszékének oktatóját, illetve – kapcsolódó témában – egy „építész” munkásságú előadót is meghívunk. A harmadik, „Környezettudatos építés”, majd az elmúlt évi, immáron ténylegesen hagyományteremtő „Vízszigetelések” nagysikerű rendezvények sorozatát folytatva kerül megrendezésre az 5. Épületszerkezeti Konferencia, melyen a hang- és hőszigetelések, valamint a páratechnika, egyszóval az ÉPÜLETFIZIKA tervezést befolyásoló szerepe, az egyes részterületekhez kapcsolódó kutatások, valamint a helyes gyakorlati alkalmazás ajánlásai és ökölszabályai kerülnek ismertetésre – mindez Tanszékünk profiljának megfelelően, épületszerkezeti megközelítésben.  


Kreatív rekonstrukciók – száguldó konferencia a budapestiek számára – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Új építészeti projektek bemutatására indítunk a Groupama Arénától buszokat. Az építészek a helyszíni tervezői bemutatás mellett a buszokon és a helyszíneken "száguldó konferencián" vehetnek részt. A BUSZOK MEGTELTEK, A JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG LEZÁRULT. Várólistára az info@artifexkiado.hu címre küldött email-ben lehet jelentkezni. Továbbképzési pont: 2 (MÉK 2014/147)


Építész Tervezői Napok 2014 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. Alkalmanként 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és egy kávészünet kapcsolódik.  


Tűzvédelmi szabályozás 2014-2015 – Tervezői Nap november 6-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A tűzvédelmi szabályozás és a gyakorlat változásai is terítékre kerülnek a november 6-i „Tűzvédelmi szabályozás 2014-2015” című Metszet Építész Tervezői Napon. Hogyan változnak a tűzgátló nyílászárókkal szembeni elvárások? Melyek a gazdaságos és biztonságos homlokzatszigetelések? Hogyan változnak a hő- és füstelvezetési követelmények, és ezt hogyan követik a termékfejlesztések? Mik a tartószerkezeti követelmények az OTSZ 5.0 alapján? Hogyan változott az építész tervezői felelősség? Egyebek között ezek is szóba kerülnek a BME Épületszerkezettani Tanszék és a Metszet kiadója, az Artifex Kiadó közös konferenciáján a budapesti Bara Hotelben. Időpont: 2014. november 6., 9.00 órától Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.) Részvételi díj: 2362 Ft + áfa (3000 Ft) Minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot jóváírunk a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár.) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb. Kamarai akkreditáció: MÉK 2 pont (2013/352) Jelentkezés: http://tervlap.hu/rendezveny/index/nev/epitesz_tervezoi_napok_2014  


Kreatív rekonstrukciók – száguldó konferencia – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Új építészeti projektek bemutatására indítunk hat vidéki helyszínről buszokat Budapestre, illetve Budapestről Bécsbe. Az építészek a helyszíni tervezői bemutatás mellett a buszokon "száguldó konferencián" vehetnek részt.   Akkreditáció: MÉK 2 pont (2014/147)


Jövő az örökségnek – zárókonferencia – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Az Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek sorozat zárókonferenciáját 2014. szeptember 25–26.-án tartjuk Balatonfüreden, az Anna Grand Hotelben. Akkreditáció: MÉK 4 pont (2013/219) A jelentkezési lehetőség lezárult!  


Vízszigetelések – víz: élet vagy első számú veszélyforrás – Tervezői Nap szeptember 18-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A víz nemcsak testünk 65-70 százalékát alkotja, de az építőiparban a legtöbb kárt okozza. A BME Épületszerkezettani Tanszékének szakmai támogatásával megvalósuló konferenciánk a vízszigetelések legaktuálisabb kérdéseit taglalja. Reisch Richárd (BME) például a fokozott biztonságú mélyépítési szigetelésekről fog előadni. Az épületek szigetelései közül a legnagyobb figyelmet a talajban lévő szerkezetek szigetelése igényli. Ilyen esetben a tervező mindig nehéz döntés előtt áll: könnyen kivitelezhető, könnyen javítható, de kisebb igényszintű vízzáró szerkezetet, vagy egy nem (vagy nehezen) javítható, de magas, porszáraz igényszintet is teljesítő szigetelési rendszert válasszon? A dilemma feloldódni látszik, mivel a terepszint alatti terek nedvességvédelme a közelmúltban új irányt vett: az anyagok új generációja egyesíti a vízzáró vasbeton szerkezetek és a lemezes szigetelések előnyös tulajdonságait. Horváth Sándor (BME) Tetőszigetelések újszerű kihívásai címmel tart előadást. Az energiatudatos építés, de az egyes munkafolyamatok párhuzamos lefutása is olyan kérdések tisztázását igényli, melyek a tetőszigetelés hosszútávú megbízhatóságát alapvetően befolyásolják. A felvetődő lehetőségek összehasonlítása és értékelése az alábbi kérdések megválaszolásában segít: - egyenes vagy fordított? - mit tud a duo-tető? - műanyag vagy bitumenes? - lehet-e munkaterület a tetőszigetelés? - nedves vagy száraz szigetelési aljzat? Hangsúlyosan szó esik még erkélyek felújítási kérdéseiről Kakasy László előadásában, terasztetők és függőfolyosók hangszigetelési problémáiról, megoldásairól Csott Róbert (ÉMI) referál.