építészeknek, mérnököknek

Fenntarthatóság a készülő új építési törvényben: a jövő gyakorlata – Öko-logikus Építészet 2023 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A Magyarország Építészetéről szóló új törvény alaposan átalakítja a hatósági szabályozást: az egyszerű bejelentés helyett hatósági tudomásulvételi eljárás lesz, ismét hatósági kontrollal. Megváltozik a tervtanácsok szerepe, a települések zöldfelületei védelmet kapnak.
Átalakul az építésgazdaság, a körforgásos gazdaság lesz a cél, az építőipari termékek a termékadatbázis alapján követhetők lesznek, a BIM tervezéstől a szállításon és beépítésen át a teljes életciklus végéig. Az energiahatékonyság a gyártástól az épületenergetikán át a szén-dioxid-kibocsátásig cél lesz, 2030-ra a beépített karbonmennyiségnek láthatóvá kell válnia.


Transzparensek – nyílászárók és homlokzat – Építész Tervezői Nap szeptember 21-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

„Lehetőségek és korlátok – üvegtetők szerkesztési szabályai” – erről fog szólni dr. Becker Gábor előadása a szeptember 21-i Tervezői Napon; a BME professzora egyben a konferencia – a szakmai program összeállításában is közreműködő – levezető elnöke. A BME Épületszerkezettani Tanszékéről a másik előadó dr. Dobszay Gergely docens lesz (régi ablakok érdekességeiről beszél majd), és Vámossy Istvántól, a Paulinyi & Partners iroda projektigazgatójától is hallhatunk egy előadást a helyszín, az Etele Plaza homlokzatáról, amit a valóságban is meg lehet nézni.

Az alkalmazástechnikai, anyagismertető prezentációk sorában szó lesz a homlokzatokon alkalmazható építőanyagokról és szerkezetekről – köztük a szerelt szerkezetek, burkolatok több változatáról is –, valamint különböző anyagokból készült korszerű nyílászárókról, köztük több új rendszerről. Különleges téma lesz a fentiek mellett egy – a Lánchíd esetében is alkalmazott – mobil árvízvédelmi rendszer bemutatása. A konferenciára már lehet jelentkezni; személyes és online részvételre is.


Magastetők – tetőtérbeépítés és minőség – Építész Tervezői Nap május 18-án – LEZAJLOTT

Konkrét esettanulmánytól a tetősíkablakok beépítésének elvi megfontolásáig széles spektrumot fog át a magastetőkkel foglalkozó Metszet Építész Tervezői Nap. A BME Épületszerkezettani Tanszékkel közös konferencián több új technológiai és dizájnmegoldásról is szó fog esni, Horváth Sándor címzetes egyetemi docens, a nap levezető elnöke pedig a magastetők vízelvezetéséről ad elő. Több előadás szól majd az alátétszigetelésről és csapadékvíz-elvezetésről, és természetesen a korunkban oly fontos hőszigetelési kérdések is előkerülnek.


Felújítás okosan – Upcycling – Építész Tervezői Nap április 20-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Meglévő épületek, szerkezetek értékteremtő újrahasznosításával, vagyis az „upcycling”, az értéknövelő felújítások lehetőségeivel foglalkozik az Építész Tervezői Napok sorozat következő, április 20-i konferenciája, melyet – a hagyományokhoz híven – a BME Épületszerkezettani Tanszékével együttműködésben szervezünk. A nap levezető elnöke dr. Dobszay Gergely docens lesz, és ő kéri fel az egyetemi oktató előadókat is. Az építőanyag-forgalmazó cégek szakértői által tartott előadások egy része a felújításokkal történő energiahatékonyság-növelés módjait járja körül; szó lesz a homlokzatokon és a helyiségeken belül elhelyezett hőszigetelésekről, a hőhidak kezeléséről, rögzítési lehetőségekről. Terítékre kerül ezeken kívül a felújítások összefüggésében a tetőszerkezetek, az erkélyek és teraszok, valamint a szellőzéstechnika kérdésköre is.


Épületfizika 2023 – hőszigetelések optimuma – Építész Tervezői Nap március 23-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Épületfizikai megközelítésben foglalkozik a korszerű épületszerkezeti megoldásokkal – s azon belül hangsúlyosan a hőszigetelések optimumának kérdésével – a 2023. március 23-i Tervezői Nap, melyet mostantól új helyszínen, a XI. kerületi Etele Plaza rendezvénytermében tartunk. A BME Épületszerkezettani Tanszéke részéről ez alkalommal Pataky Rita mestertanár fogja össze a konferencia programját, és ő lesz a nap levezető elnöke is. A témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadások sorában szó lesz többek között farost alapú és más innovatív szigetelésekről, különböző szerelt homlokzati szerkezetek jellemzőiről, valamint energiahatékony nyílászáró- és árnyékolási megoldásokról, gravitációs szellőztetési lehetőségekről.


MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszus 2023 – március 10-11. – LEZAJLOTT KÉPZÉS

TÉMA: JUBILEUM

Idén 120 éves a MÉSZ, a jubileumi, 20. Nemzetközi Építészkongresszus ezzel foglalkozik, rendhagyó módon másfél napos konferencia formájában. Vendégünk lesz az RIBA idei Stirling díjasa, a most 60 éves Níall McLaughlin, aki éppen 25 éve kapta meg „Az év fiatal brit építésze” díjat. Előad Bernard Tschumi, akinek világhírű alkotása, a Parc de La Vilette éppen 40 éves. A Tezuka Architects ugyan csak egy év múlva lesz 30 éves, de éppen 15 éve kapta meg a Fuji Óvoda japán legjelentősebb építészeti díjait. Pontosan 50 éve kezdte el posztgraduális kutatásait Tokióban Botond Bognár, az Illinois Egyetem professzora. Kengo Kuma éppen 50 éve kezdett építészettel foglalkozni, 20 éve készült el az általa tervezett tokiói Louis Vutton-székház.
A magyar építészet utolsó 120 évét Moravánszky Ákos, az ETH Zürich professzora tekinti át.
A két konferencianapon két épületbejárásra is mód nyílik, Peschka Alfréd a helyszínt, a rendezvénynek helyt adó sportcsarnokot mutatja be, Félix Zsolt és Fialovszky Tamás a szomszédos Szent Margit Gimnázium tornacsarnokát.


Fit for 55 – Energiatudatosan a károsanyag-kibocsátás ellen – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Az Austrotherm és a BME Épületszerkezettani Tanszék konferenciája

Az épületenergetikai szabályozás szigorítása még korántsem ért véget, de hogy pontosan mi várható a közeli és távoli jövőben, ezt járja a körül a konferencia. Milyen szemléletbeli változás várható az előkészületben lévő jogszabályokban? Milyen épületszerkezeti vonatkozásai lehetnek a változásoknak? Milyen jó példák mutathatók fel a legfrissebb alkotások közül?
A konferencia szervezője a Metszet építészeti folyóiratot is megjelentető Artifex Kiadó.


Építési jog 2022 – Beruházás. Tervezés – Konferencia online részvétellel 2022. november 25-ig – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A módosuló jogszabályi környezetben több ponton változnak a tervezési munka és a beruházások előkészítésének feltételei. Az e területeken dolgozó szakembereknek feltétlenül érdemes megismerkedniük a változások lényegével – erre kínálunk lehetőséget 2022. október 25-i konferenciákon, melyen személyesen és online módon is részt lehet venni.


Mi a hiba? Találjuk meg együtt! – Per- és hibamentes építés 2022 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A Per- és hibamentes építés című konferenciasorozatot 2017-ben kezdtük, és nagy sikert aratott, hiszen mindenkit érdekel, melyek azok a szakmai hibák, amik miatt a tervezőket, kivitelezőket a legtöbbször marasztalják el.

2022-ben terítéken lesz egy középület PS hab hőszigetelésre ragasztott táblás kerámia homlokzatburkolatának lemállása, egy sportcsarnok fémlemez héjalású tetőszerkezetének beázása, egy családi ház cserépfedésének tönkremenetele, egy mélygarázs vizesedése, egy ikerház szerkezeti repedései és penészedése. Az előadó sokak kedvenc professzora, dr. Tóth Elek címzetes egyetemi tanár (BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék), aranyfokozatú igazságügyi szakértő.


ÉPÍTÉSZ TERVEZŐI NAPOK 2022
Szakmai védnök és szakmai szervező: BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke
Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. Alkalmanként 3-4 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és egy kávészünet kapcsolódik.

Tűzvédelem – a TvMI-k új hulláma – Építész Tervezői Nap november 10-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

2014-ben jelent meg az OTSZ 5.0, 2019-ben annak beválásvizsgálata. Mi az OTSZ 5.2. háttere, miként és hogyan kellett hozzáigazítani a tűzvédelmi műszaki irányelveket, milyen fejlesztések várhatók a következő évekre az aktuális kihívásoknak megfelelően? Dr. Takács Lajos Gábor egyetemi docens az OTSZ 5.2-ről, a TvMI-k idei változásairól és a jövő évi fejlesztési tervekről beszél. Jankus Bence okl. tűzvédelmi szakmérnök a beépített tetőterek tűzvédelmi kérdéseit járja körül, Szikra Csaba tudományos munkatárs  pedig különböző hő- és füstelvezetés tervezési módszereket fog összehasonlítani.


Nyílászárás, légzárás, hangzárás – új technológiák – Tervezői Nap október 13-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Rekonstruáljuk vagy cseréljük az ablakot? Biztonság és energia szempontjából milyen üveget válasszunk? Mely paraméterek figyelembevételével válasszunk homlokzati ablakot, illetve erkélyajtót? A nyílászárók sokféle funkcióját járja körbe az október 13-i Építész Tervezői Nap. Dr. Bakonyi Dániel tudományos munkatárs, dr. Becker Gábor egyetemi tanár, Pataky Rita Széchenyi-díjas mestertanár és Áts Árpád okl. építészmérnök külsős óraadó, a BME Épületszerkezettani Tanszék oktatói fognak választ adni ezekre a kérdésekre.

Szó esik még a nyílászárók körüli szerkezetekről, hőhidakról, légfüggönyökről, szennyfogókról, burkolatokról és a sokféle funkcióról, tűzgátlásról, okosüvegekről, okosfóliákról. A napot a komfort egyéb kérdései (lég- és párazárás, akusztika) zárják.


Olcsóbban, jobban, könnyebben??? – Építési viták az építtetővel, kivitelezővel, hatósággal – LEZAJLOTT KÉPZÉS

2022 második felére sok tényező megváltozott az építési piacon, van, ami eddig megérte, de most drágává vált, és fordítva. Min lehet spórolni, mikor kell az építtető javaslatait elvetni? Mik az új megoldások, technológiák, amik segíthetnek, és mi változik közben a jogi környezetben? Erre keresünk választ konferenciánkon.


Új energetikai kihívások – Öko-logikus Építészet 2022 – országos konferenciasorozat

Július egytől hatályba lép az új energetikai rendelet, de fél éven belül alapjaiban újul meg a teljes épületenergetikai rendelet, gyökeresen új szemléletben. Dr. Nagy Balázs, a BME adjunktusa bemutatja az új energetikai szabályozást, majd az alkalmazástechnikusokkal együttműködve a padlók átalakuló hőszigetelési előírását, és a falak, tetők energetikájának új kihívásait veszi sorra. Különlegesség lesz a konferencia programjában a világhírű malajziai építész, Ken Yeang előadása. Az ökológiai alapú építészet és a fenntartható tervezés elméletét és gyakorlatát is érintő előadás kifejezetten magyar építészek részére készült; a felvételt az idei budapesti Nemzetközi Építészkongresszusra küldte az előadó. A konferenciára már lehet jelentkezni, országszerte hét helyszínen, az alábbi időbeosztásban.  


Vízszigetelési újdonságok – fent, lent, bent – Építész Tervezői Nap szeptember 22-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A vízszigetelések a gyakorlatban új és új megoldásokat követelnek, ritkán felel meg a katalógusok mintamegoldása, mintacsomópontja. Ezekkel az újdonságokkal, és az ezekre adott válaszokkal foglalkozik az Épszerk Tanszék és a Metszet közös konferenciája „Vízszigetelési újdonságok – fent, lent, bent” címmel. Dr. Dobszay Gergely egyetemi docens előadásából megtudhatjuk, mik is azok a „hibrid szigetelések” az alépítményeknél, és több előadás is foglalkozni fog a mélyépítési szigetelések új megoldásaival.
Pataky Rita Széchenyi-díjas mestertanár és Tóth Emese mérnöktanár egy lapostető felújításának döntési sorát mutatják be, konkrétan egy légsátorral fedett lelátó és terasztető példáján keresztül. A lapostetők területén is sok az újdonság, különösen a hasznosított tetők - terasztetők, zöldtetők esetében. Utóbbiak közül az Új Néprajzi Múzeum csapadékvíz-szigeteléséről is szó esik, míg Heincz Dániel mérnöktanár „Sportpálya a sportpályán” című előadása egy gimnázium tornacsarnokának szigeteléséről szól, mélyépítési szigetelések és hasznosított tetők kérdését egyaránt érintve. A különböző lemezes és kenhető szigetelések számos kiegészítő megoldásáról, segédszerkezetéről is szó lesz.


Felújítások hatékonyabban – értéknövelés, de hogyan? – Építész Tervezői Nap április 21-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Minden felújítás egy lehetőség arra, hogy az épület jobb, komfortosabb legyen, a hibáit kijavítsuk, és mai energetikai szintre fejlesszük. A BME Építészkar Épületszerkezettani Tanszéke és a Metszet közös konferenciájának áprilisban ez áll a fókuszában. Lesz szó utólagos vízvédelemről, injektálásról, szárítóvakolatokról, a vakolt rendszerek felújításáról, speciális hőszigetelésekről és hangszigetelésről, helytakarékos megoldásokról. A konferencia, illetve az élő közvetítés időpontja: 2022. április 21., csütörtök Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.), illetve online részvétel Az online konferencia-résztvevők is megkaphatják az építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencia ideje alatt feltett két kérdésre kell majd helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”). A felvétel a közvetítés után még egy hétig elérhető, ebben az időtartamban akár többször is meg lehet nézni, részletekben vagy egészben. A válaszok beküldésére rendelkezésre álló időtartam: a közvetítés napjától kezdve 1 hét. Online részvétel: 2022. április 21. és április 28. között bármikor Építészkamarai akkreditáció: 2,5 pont (2021/177) Részvételi díjak: Személyes részvétel: 3.150 Ft + áfa (4.000 Ft) A személyes részvételi díj a konferencia étkezési díja. A helyszínen kizárólag bankkártyás fizetésre van lehetőség, ennek díja: 3.937 Ft + áfa (5.000 Ft) Online részvétel építészkamarai tagoknak, nyilvántartottaknak kredipont-igényléssel: 3.937 Ft + áfa (5.000 Ft) Online részvétel kredipont-igénylés nélkül: 1.575 Ft + áfa (2.000 Ft)  


NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSZKONGRESSZUS 2022 – az MVM Dome-ban március 25-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Kurátor: Austin Williams, a Future Cities Project igazgatója, a Kingston School of Art vezető oktatója és a kínai Suzhou-i XJTLU egyetem címzetes építészeti kutatója. Építész, korábban filmproducer és újságíró, illetve a The Architectural Review kínai tudósítója. TÉMA: AZ ÉPÍTÉSZET TERMÉSZETE Hogyan kell nekünk – építészeknek, tervezőknek, várostervezőknek, művészeknek – reagálnunk a természetre, a környezetre és a változó éghajlatra? Ez a nemzetközi szimpózium az építészet természetét fogja feltárni: mint olyasvalamit, ami a környezetet használja és elfoglalja. Ez egy emberközpontú, kreatív folyamat, amelyet az elmúlt években károsnak vagy környezeti kockázatnak tekintenek. Nem is olyan régen a városokat progresszív társadalmi eszköznek tekintették, most viszont – a klímaválság prizmáján keresztül – úgy tűnik, a városi életet átértelmezzük: közlekedés, energiafelhasználás, mobilitás, zsúfoltság, fejlődés, népesség... potenciálisan félelmetes kifejezések? A háború utáni vízió, hogy tudatos tervezéssel és ambiciózus fejlesztéssel jobb életminőséget (jobb világot) teremtsünk, manapság gyakran nevetségesnek tűnik. Sokszor hallani, hogy a jövőről inkább rettegéssel, semmint várakozással beszélnek. A Covid után azonban úgy tűnik, hogy a világ megváltozik. Vannak, akik most úgy gondolják, hogy a „nemnövekedés”, a kisebb lábnyom, a kevesebb utazás és az alacsonyabb energiafelhasználás alkalmazásával jobbá alakíthatjuk a jövőt. Ez a megoldás? Vagy ez visszalépés? IDŐPONT: 2022. március 25., péntek HELYSZÍN: MVM Dome (1098 Budapest, Üllői út 131.) AKKREDITÁCIÓ: MÉK 3,5 pont (2021/178) RÉSZVÉTELI DÍJ: 25.000 Ft + áfa (bruttó 31.750 Ft) (A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.)  


Épületburok – esztétika és fenntarthatóság tetőn és homlokzaton – Építész Tervezői Nap március 3-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Épületszerkezeti szempontból egyre nehezebben megoldható feladatokat ad az építészeti dizájn. Hogyan lehet a látszóbeton hőszigetelt? Átszellőztetett homlokzatoknál mire kell figyelni? Mi fogja tartani a homlokzati rendszert? Csomóponti kérdések, esztétikai megfontolások, fenntarthatósági és tartóssági problémák. Számos részletmegoldás mellett az Épületszerkezettan Tanszékről dr. Bakonyi Dániel tudományos munkatárs és Pataky Rita mestertanár fog átfogó képet adni, Kovácsik Tamás projektvezető pedig a Hungexpo új, parametrikus épületének kivitelezési fogásaiba avat be. Időpont: 2022. március 3., csütörtök Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.), illetve online részvétel Online részvétel: 2022. március 3. és március 10. között bármikor Építészkamarai akkreditáció: 2,5 pont (2021/177) Részvételi díjak: Személyes részvétel: 3.150 Ft + áfa (4.000 Ft) A személyes részvételi díj a konferencia étkezési díja. Online részvétel építészkamarai tagoknak, nyilvántartottaknak kredipont-igényléssel: 3.937 Ft + áfa (5.000 Ft) Online részvétel kredipont-igénylés nélkül: 1.575 Ft + áfa (2.000 Ft)  


A nullán túl – 2022; az Austrotherm és a BME Épületszerkezettani Tanszék konferenciája – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Mi várható a jelenlegi energetikai rendelet, a közel nulla hatályba lépése után, merre tovább, energetika? „A nullán túl” konferencia erre is választ keres, az Európa Fit for 55 tervén túl a hazai változásokról is. Alaposabban foglalkozunk a részletekkel, a passzívház-csomópontoktól a homlokzatok felújításán át a lábazatokig. Vezető osztrák és magyar építészek mutatnak be sikeres magyar és külföldi épületeket. A konferencia szervezője a Metszet építészeti folyóiratot is megjelentető Artifex Kiadó. A rendezvényen online részvételre van lehetőség. Az élő közvetítés időpontja: 2022. február 17., 9 óra A konferenciáról készült felvétel megtekinthető: 2022. február 18-tól február 24-ig. Ebben az egyhetes időszakban meg lehet szerezni a kamarai kreditpontokat is (a tesztkérdések megválaszolásával). Az online konferencia-részvétel díja: bruttó 2000 Ft Akkreditáció: MÉK 2,5 pont (2021/179)  


Műemlékeink – a közeli és a régmúlt épített öröksége – Épületszerkezeti Konferencia november 23-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Rendezvényünk 2010-ben Gábor-konferenciaként indult, aztán Épületszerkezeti Konferencia-sorozatként nőtte ki magát. Első alkalommal Dr. Gábor László, „Bubu” születésének 100. évfordulóján munkássága előtt tisztelegtünk, majd a következő rendezvények sora az építészmérnöki szakmagyakorlás elméletének és példáinak bemutatójává vált. A konferenciasorozat kezdetben egy-egy meghatározott épületszerkezeti témakört járt körül, míg az utóbbi években, egy-egy épülettípushoz kötődtek az előadások. A kiválasztott épületeket azok építész tervezői ismertették; ezekhez társult az alkalmazott műszaki megoldások épületszerkezeti bemutatása, mindez az egységes és oszthatatlan építész-mérnöki alkotó tevékenység részeként. Valljuk, hogy az építőművészi elgondolások csak akkor eredményezhetnek hosszú távon is megbízható, és jól működő épületeket, ha azok részletképzései is egyenértékűen kiforrottak, kialakításuk megfelel az alkotói szándéknak.