építészeknek, mérnököknek

ÉPÍTÉSZ TERVEZŐI NAPOK 2021 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Szakmai védnök és szakmai szervező: BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke

Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. Alkalmanként 3-4 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és egy kávészünet kapcsolódik.

FIGYELEM, lehetőséget adunk a rendezvény online követéséreAz online közvetítés megtekintésének számítógépes feltételei >> A webinárium-résztvevők is megkaphatják az építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencia ideje alatt feltett két kérdésre kell majd helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”). A felvétel a közvetítés után még két hétig elérhető, ebben az időtartamban akár többször is meg lehet nézni, részletekben vagy egészben. A válaszok beküldésére rendelkezésre álló időtartam: a közvetítés napjától kezdve 1 hét. Akkreditáció: MÉK 2,5 pont (2021/1) A konferencia, illetve a felvétel helyszíne: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.) Részvételi díjak: Személyes részvétel: 3150 Ft + áfa (4000 Ft) /alkalom (A személyes részvételi díj a konferencia étkezési díja. A helyszínen kizárólag bankkártyás fizetésre van lehetőség, ennek díja: 3937 Ft + áfa (5000 Ft) /alkalom) Online részvétel építészkamarai tagoknak, nyilvántartottaknak kredipont-igényléssel: 3150 Ft + áfa (4000 Ft) /alkalom Online részvétel kredipont-igénylés nélkül: 787 Ft + áfa (1000 Ft) /alkalom  


Tűzvédelmi irányelvek – merre tovább? – Tervezői Nap november 4-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Újabb OTSZ-módosítás várható, a változások iránya már látható a szabályzat körül zajló szakmai vitákból, illetve a tűzvédelmi irányelvek alakulásából. Mindez a napi tervezői praxisra is hatással van – erről fog beszélni a november 4-i Építész Tervezői Napon dr. Takács Lajos Gábor, a BME docense, aki egyébként a konferencia levezető elnöke is lesz (a Tervezői Napok szakmai védnökségét vállaló Épületszerkezettani Tanszéket képviselve). Egy konkrét irányelv – a kiürítésről szóló TvMI –  idei változását részletesebben is ismerteti Veresné Rauscher Judit (az Óbudai Egyetem oktatója), Szikra Csaba (BME Épületgépészeti és Épületenergetikai Tanszék) pedig a szimulációkkal segített tűzvédelmi tervezés gyakorlatát mutatja be néhány módszertani példa ismertetésével. Az építőanyag-gyártó cégek szakértői egy-egy épületszerkezeti elem aktuális tűzvédelmi kérdéseit járják körül; szó lesz például a szárazépítési szerkezetekről, a homlokzati hőszigetelésekről és a tűzgátló nyílászárók különböző típusairól is. A szakemberek személyesen is részt vehetnek az Építész Tervezői Napon, illetve online részvételre is van lehetőség – az építészkamarai pontokat ebben az esetben is meg lehet szerezni. (Az online közvetítés megtekintésének számítógépes feltételei >>) A webinárium-résztvevők is megkaphatják az építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencián feltett két kérdésre kell helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”). Időpont: 2021. november 4. online részvétel: 2021. november 4. és november 11. között bármikor Helyszín: a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.), illetve online közvetítés Építészkamarai akkreditáció: 2,5 pont (MÉK 2021/1) Fizetendő díj: Személyes részvétel: 4000 Ft Online részvétel: Építészkamarai tagoknak és nyilvántartottaknak kreditpont-igényléssel: 4000 Ft Kreditpont-igénylés nélkül: 1000 Ft

 


Per- és engedélymentes építés 2021 – Hol a hiba? Keressük meg közösen! – LEZAJLOTT KÉPZÉS

2021-ben Szende Árpád Alpár-díjas építészmérnök, szakmérnök, vezető tervező és az immár független szigetelési szakértő, Haraszti László mutatják be tanulságos eseteiket ezúttal interaktív módon, a résztvevőket aktívan bevonva. Szó lesz a vízszigetelések, magastetők, lapostetők, hőszigetelések, szerelt átszellőztetett homlokzatburkolatok legtipikusabb hibáiról, melyet az építőanyag-gyártó cégek alkalmazástechnikusai egészítenek ki a termékek beépítésénél elkövetett gyakori hibákkal, ökölszabályokkal, jó megoldásokkal. A vészhelyzeti engedélyezési szabályokat tavaly a karantén elmúlása után véglegesítették – ezt a szokatlan építési jogi helyzetet és az idei év változásait (Étv, OTÉK stb.) dr. Jámbor Attila ügyvéd, az Építésijog.hu főszerkesztője mutatja be. A konferencia levezető elnöke Csanády Pál okl. építész, a Metszet főszerkesztője. Akkreditáció: 2 pont (MÉK 2021/112)  


Szerelt technológiák – az idő szorításában... – Tervezői Nap október 14-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Napjainkban a gyorsan elkészíthető szerelt szerkezetek az építés minden területén előretörnek. Építész Tervezői Napunkon Dr. Becker Gábor professzor előadásában megmutatja, a kezdetektől hogyan jutottunk idáig. Dr. Kakasy László tanár úr egy nagy odafigyelést igénylő, nem veszélytelen megoldást elemez: a vakolt hőszigetelő rendszerekre ragasztott burkolatokat. Pataky Rita tanárnő a szerelt homlokzatok speciális, manapság divatos megoldását veszi górcső alá: a perforált homlokzatokat. A tanácsadók, alkalmazástechnikusok számos megoldást mutatnak – nem csak homlokzatokra. A szakemberek személyesen is részt vehetnek az Építész Tervezői Napon, de online részvételre is van lehetőség – az építészkamarai pontokat ebben az esetben is meg lehet szerezni. (Az online közvetítés megtekintésének számítógépes feltételei >>) A webinárium-résztvevők is megkaphatják az építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencián feltett két kérdésre kell helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”). Időpont: 2021. október 14. csütörtök, az online résztvevők számára a konferenciáról felvétel készül, a felvétel október 21-ig bármikor megtekinthető Építészkamarai akkreditáció: 2,5 pont (MÉK 2021/1) Fizetendő díj: személyes részvétel: 3150 Ft + áfa (4000 Ft) A személyes részvételi díj a konferencia étkezési díja. A helyszínen kizárólag bankkártyás fizetésre van lehetőség, ennek díja: 3937 Ft + áfa (5000 Ft)  online részvétel: Építészkamarai tagoknak és nyilvántartottaknak kreditpont-igényléssel: 4000 Ft  


Tetők, tetőtér-beépítések 2021-ben – vastagság, komfort, gyakorlat – Tervezői Nap szeptember 23-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Szeptember 23-án Tetők, tetőtér-beépítések 2021-ben – vastagság, komfort, gyakorlat címmel rendezi meg következő Tervezői Napját az Artifex Kiadó, a hagyományokhoz híven most is a BME Épületszerkezettani Tanszékének védnökségével és közreműködésével. A szakmai programot Horváth Sándor Széchenyi-díjas, okleveles építészmérnök (BME Épületszerkezettani Tanszék) állította össze, ő lesz a nap levezető elnöke is. Hallhatunk előadást a konferencián a tetőtér-beépítések lakókomfortjának kényes kérdéseiről, illetve a rétegrendekre vonatkozó aktuális tűzvédelmi követelményekről is. Konkrét megoldásokat láthatunk majd a légzárásra és párazárásra, hatékony hő- és hangszigetelő anyagok alkalmazására, de szó lesz tetőfedő anyagokról és hajlásszögekről is, valamint a tetőtéri belső térformálás anyagairól. A műszaki szempontok mellett érdemes a tetőtér-beépítésekkel kapcsolatos jogi szabályozást is áttekinteni, hiszen ebben jelentős változások történtek az utóbbi időben - erről is külön előadás szerepel a programban (melyet alább részletesen ismertetünk).


Településrendezési és építésügyi változások 2021 – építési jogi konferencia szeptember 7-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Teljesen átalakult a településtervezéssel összefüggő jogszabályok rendszere az elmúlt hetekben. A 2021. évi XXXIX. törvény paradigmaváltást hozott a helyi építési szabályzatok megalkotásának folyamatában: több, mint harminc törvényt módosított úgy, hogy a kivitelezés feltételeit befolyásoló fontos előírásokat is érintett. Ezt követően több, mint hatvan kormányrendelet is átalakult: egyebek mellett változott az OTÉK jelentős része, valamint a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a régi Településrendezési kódex) helyét is új jogszabály veszi át. Az új rendelkezések döntő részben azonnal alkalmazandók, illetve egyes esetekben átmenti rendelkezések születtek. Nagy kihívás ez a változások által leginkább érintett tervezők, települési főépítészek, településrendezésért felelős munkatársak, önkormányzati és hatósági ügyintézők, valamint az ilyen ügyekkel is foglalkozó jogászok, ügyvédek számára. Az Építésijog.hu konferenciáján lehetőséget adunk arra, hogy a szakemberek fél nap alatt átlássák a legfontosabb változásokat, és így már az új előírásoknak megfelelően tudják a tevékenységüket végezni, beruházásaikat tervezni. Elsődlegesen nem elméleti tudást kínálunk! Az adott témában gyakorló szakemberek által tartott előadásaink arra helyezik a hangsúlyt, hogy a 2021. júliusi jogszabályok következtében konkrétan miben változik az önkormányzati jogalkotási, a tervezési, illetve a kivitelezési munka.  


Melyik múlt vezet jövőnkbe? – Nemzetközi Építészkongresszus 2021 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Mindenki szereti a rejtvényeket! Építészek, megbízók és a nagyközönség is. „Mi” szeretnénk kifejezni gondolatainkat „építészül”, „ők” talán szeretnék megfejteni azokat. Ez utóbbi mondat két vizsgálatnak nyit utat. Az egyik az, hogy milyen „gondolatok” fejezhetők ki az erősen önmagával foglalkozó építészettel? A következő pedig az, hogy nem kellene-e nekünk, építészeknek, az ember faji bölcsességének segítségére támaszkodva, képesnek lenni arra, hogy tudjuk, mit akarhatnak, tartanak szépnek, jónak a „többiek”? Azt reméljük, hogy a címben említett „múlt” megadhatja a választ mindkét kérdésre. Talán nem a múlt formaidézeteivel, hanem azokhoz hasonló komplexitású, de függetlenül előhívott építészeti elemek alkalmazásával. Továbbá genetikai fejlődésünk szubliminált emlékei, egészen a barlangig visszamenően, szintén segíthetnek. Mindenkit tisztelettel meghívunk a MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszusra – azokat, akik intuitív vagy tudatos választ tudnának adni a fenti dilemmára, és azokat, akik erre kíváncsiak. Időpont: 2021. július 2., péntek Helyszín: Budapest, Operaház, Eiffel Műhelyház (1101 Budapest, Kőbányai út 30.) Akkreditáció: folyamatban Részvételi díj: 25.000 Ft + áfa (bruttó 31.750 Ft), de 2021. június 21-ig történő jelentkezés és befizetés esetén kedvezményesen csak: 19.685 Ft +áfa (bruttó 25.000 Ft) (A részvételi díj bruttó 14.384 Ft étkezési szolgáltatást tartalmaz) Lehetőség van támogatói jegy vásárlására, mely esetén a számla nem tartalmaz áthárított étkezési szolgáltatást. Ennek díja: 32.000 Ft + áfa (bruttó 40.640 Ft)  


Öko-logikus Építészet 2021 – Ördög a részletekben – angyali csomópontok, konferencia június 10-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Az energetikai rendelet idén is módosult, és további módosítás várható. Erről dr. Nagy Balázs, a BME adjunktusa fog előadni, majd az alkalmazástechnikusokkal együttműködve végigveszik a leggyakoribb csomópontok új hőszigetelési előírásoknak megfelelő kialakítását. A falak részletei után (beleértve a nyílászárók, lábazatok csomópontjait) a magastetős megoldások következnek, majd Haraszti László segítéségével a lapostetők kritikus rétegrendjei és csomópontjai következnek.


Felújítások dilemmái – Tartósság kontra korhűség? – Tervezői Nap május 20-án – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A május 20-i konferencia szakmai előadásai arra a szinte tapintható feszültségre fókuszálnak, ami a meglévő épületek kortárs felújítása során a megtartás, a műemléki hűség és a korszerű követelményeknek való megfelelés, a tartósság között fennáll. Az eredeti szerkezet helyreállítása gyakran ütközik a mai teljesítményelvű elvárásokkal, a mai követelményeknek megfelelő helyreállítás viszont ütközik a műemléki hűséggel. Ezt a kettősséget csak esetről esetre, nagy gondossággal, a műemlékek szeretetével és hatalmas tapasztalattal lehet feloldani. Zombor Gábor és Juhász Balázs építészmérnökök (Monostudio) a Stefánia úti Ligeti-műterem Icomos-díjas felújításának példáján mutatják be, hogy található reális, élhető minőségi középút a két véglet között. Wölfinger Barnabás üvegtervező iparművész régi üvegszerkezetek, mérműves ablakok korszerű felújítási kérdéseiről beszél. Zágoni Péter és Kóbor Zsolt asztalos restarurátorok (Artárium Stúdió) faanyagú homlokzati nyílászárók és belsőépítészeti faszerkezetek rekonstrukciós dilemmáit mutatják be konkrét feladatokon keresztül. Dr. Dobszay Gergely egyetemi docens (BME Épületszerkezettani Tanszék) a nap szakmai összeállítója és levezető elnöke. Újra megnyílt a lehetőség arra, hogy a szakemberek személyesen is részt vegyenek az Építész Tervezői Napon, amihez - a jogszabályi előírásoknak megfelelően - védettségi igazolvány szükséges. Emellett továbbra is fenntartjuk az online részvételi lehetőséget – az építészkamarai pontokat ebben az esetben is meg lehet szerezni. Helyszín: A Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34–36.), illetve internetes közvetítés Időpont: 2021. május 20. csütörtök az online résztvevők számára a konferenciáról felvétel készül, a felvétel május 27-ig bármikor megtekinthető Építészkamarai akkreditáció: 2,5 pont (MÉK 2021/1) Fizetendő díj: személyes részvétel: 4000 Ft online részvétel: Építészkamarai tagoknak és nyilvántartottaknak kreditpont-igényléssel: 4000 Ft Kreditpont-igénylés nélkül: 1000 Ft A webinárium-résztvevők is megkaphatják az építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencián feltett két kérdésre kell helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”).  


Vízszigetelések anyagválasztása és mesterfogásai – Tervezői Nap április 22-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A vízszigeteléssel kapcsolatos tudás felfrissítésére, továbbfejlesztésére ad lehetőséget a résztvevőknek legközelebbi Tervezői Napunk, melyet április 22-én élő internetes közvetítésen lehet követni, majd felvételről ezután még egy hétig meg lehet tekinteni (és a MÉK-pontokat is meg lehet szerezni ebben az időszakban). A szakmai programot ezúttal is a BME Épületszerkezettani Tanszékével együttműködésben állítottuk össze. A konferencia levezető elnöke Kakasy László lesz, aki egyébként a teraszok, erkélyek rétegfelépítésének és vízszigetelésének kényes kérdéseiről előadást is fog tartani. Pataky Rita a hőszigetelő anyagból kialakított lejtésképzéssel kapcsolatos tudnivalókat ismerteti. Igazi szakmai különlegesség lesz az új Néprajzi Múzeum szigeteléseit bemutató előadás, melyet a tervezők tartanak: Détári György és Reisch Richárd. A programban helyet kapnak a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai is, többek között szó lesz illesztésmentes tetőszigetelési megoldásokról, felülvilágítók beépítéséről, és megtudjuk, mi lehet a szerepe a szárazépítésnek a tetőszigetelésben. A rendezvény jelenleg csak online követhető (az építészkamarai pontokat ebben az esetben is meg lehet szerezni. Az online közvetítés megtekintésének számítógépes feltételei >>) Időpont: online részvételi lehetőség április 22-április 29. Építészkamarai akkreditáció: 2,5 pont (MÉK 2021/1) Fizetendő díj, online részvétel: Építészkamarai tagoknak, kreditpont-igényléssel: 4000 Ft Kreditpont-igénylés nélkül: 1000 Ft A webinárium-résztvevők megkaphatják az építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencián feltett két kérdésre kell helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”).  


Hőhidak és közel nulla – mi sikerült félre? Tervezői Nap március 25-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A közel nulla energetikai követelmények kötelező használati határideje ugyan kitolódott, de mivel már a használatbavételnél ellenőrzik, jó ideje mindenki ezek szerint tervez. Mik az első tapasztalatok, és mi a változások iránya? Milyen tűzvédelmi kérdéseket vetnek fel az egyre vastagodó műanyag habok, és milyen problémákat vet fel a már hőszigetelt házak felújítása? A Tervezői Nap szakmai védnöke ezúttal is a BME Épületszerkezettani Tanszéke, Pataky Rita egyetemi mestertanár felügyeli a program összeállítását, és ő a konferencia levezető elnöke is. Az egyetemi oktatók előadásait a termékforgalmazó cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai egészítik ki. A rendezvény jelenleg csak online követhető (az építészkamarai pontokat ebben az esetben is meg lehet szerezni. Az online közvetítés megtekintésének számítógépes feltételei >>) Időpont: online részvételi lehetőség március 25-április 1. Építészkamarai akkreditáció: 2,5 pont (MÉK 2021/1) Fizetendő díj, online részvétel: Építészkamarai tagoknak, kreditpont-igényléssel: 4000 Ft Kreditpont-igénylés nélkül: 1000 Ft A webinárium-résztvevők megkaphatják az építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencián feltett két kérdésre kell helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”).  


Biztonság 2021-ben – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Az Austrotherm és a BME Épületszerkezettani Tanszék konferenciája A biztonság gondolata a tervezésben, a kivitelezésben és megvalósult projektekben – ezek köré szerveződik a Biztonság 2021 című konferencia programja, melyre 2021. február 25-én kerül sor az Austrotherm, a BME Épületszerkezettani Tanszék és a Metszet folyóirat együttműködésének köszönhetően online formában. Több előadást tartanak a BME Középülettervezési Tanszékének oktatói, emellett fertőzésektől való biztonság, kiberbiztonság, munkavédelem építészeti, építőipari vonatkozásaival is megismerkedhetnek a résztvevők. A konferencia szervezője a Metszet építészeti folyóiratot is megjelentető Artifex Kiadó. A konferencia elő közvetítésének időpontja: 2021. február 25., csütörtök A felvétel helyszíne: Pillangó irodaház (1149 Budapest, Pillangó utca 16-20.) Akkreditáció: 2 pont (MÉK 2021/5) Az online részvétel díja: bruttó 2000 Ft  


ÉPÍTÉSI JOG 2021 ONLINE KONFERENCIA – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Évindító webinárium az új építési engedélyezési, településképi, kivitelezési és energetikai követelményekről, 2021. január 27-február 3-ig

2020 decemberének utolsó napjaiban egymás után jelentek meg az építésügyi salátarendeletek, nem maradt olyan lényeges – az építésügyet érintő – jogszabály, amelyben ne találnák fontos módosításokat (OTÉK, Kivitelezési kódex, Eljárási kódex, 314/2012. (XI. 8.) Korm.rendelet stb.).


X. Épületszerkezeti konferencia Középületek – észszerű használat és reprezentáció, webinárium – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Középületek – észszerű használat és reprezentáció

  Az első, 2010-ben szervezett konferenciából sorozat lett, mely „Gábor-konferenciaként” a szakmai közélet kiemelkedő eseményévé nőtte ki magát. Az első rendezvény Gábor László születésének 100. évfordulója tiszteletére szerveződött, majd ezt követően az építészmérnöki szakmagyakorlás elméletének és gyakorlatának rangos bemutatójává vált. A BME Épületszerkezettani Tanszéke által szervezett konferenciasorozat kezdetben egy-egy épületszerkezeti témakört járt körül, egy-egy vendég építész, valamint a tanszék kiemelkedő tervezési, szakértési és oktatási gyakorlattal rendelkező munkatársainak előadásaival.


Per- és engedélymentes építés 2020 – Műszaki és jogi hibák nélkül – LEZAJLOTT KÉPZÉS

2017 óta nagy sikerrel zajló konferenciasorozatunkban arra a kérdésre kerestük választ, hogy melyek azok a szakmai hibák, amik miatt a tervezőket, kivitelezőket a legtöbbször marasztalják el? 2020-ban dr. Tóth Elek tanár úr, és az immár független szigetelési szakértő, Haraszti László mutatják be tanulságos eseteiket. Szó lesz a vízszigetelések, magastetők, hőszigetelések legtipikusabb hibáiról, amit az építőanyag-gyártó cégek alkalmazástechnikusai egészítenek ki termékspecifikus hibákkal, ökölszabályokkal, jó megoldásokkal. A vészhelyzeti engedélyezési szabályokat a karantén elmúlása után véglegesítették, ezt a szokatlan építési jogi helyzetet dr. Jámbor Attila ügyvéd, a SZIE-YMÉTK tanára, az epitesijog.hu főszerkesztője mutatja be. A konferencia levezető elnöke Csanády Pál okl. építész, a Metszet főszerkesztője. Akkreditáció: 2 pont (MÉK 2020/158) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ÉS JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG >>  


Építész Tervezői Napok 2020 – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Szakmai védnök és szakmai szervező: BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. Alkalmanként 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és egy kávészünet kapcsolódik. Akkreditáció: 2,5 pont/alkalom (MÉK 2019/391)  


Tűzvédelem, módosított OTSZ – a TVMI-k 2020-ban – Építész Tervezői Nap, online részvétel, november 5-12-ig – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Dr. Takács Lajos Gábor egyetemi docens, a MÉK Tűzvédelmi Tagozat elnöke beszámol a tűzvédelmi műszaki irányelvek OTSZ módosításához kapcsolódó 2019-2020. évi fejlesztéseiről. Külön előadás hangzik el a tűzterjedés elleni védelemről szóló irányelv módosításairól, ahol az újdonságok a homlokzati tűzterjedés elleni védelemre, a tűzterjedési gátak mellett a térbeli tűzterjedés elleni védelemre és az F mellékletben található részletrajzok átdolgozására terjedtek ki. Veresné Rauscher Judit a Kiürítés című irányelv módosításairól, Szikra Csaba pedig a szimulációs TvMI változásainak hatásáról tart előadást az épületeink építészeti és szerkezeti kialakítására vonatkozóan. A Tervezői Nap szakmai védnöke ezúttal is a BME Épületszerkezettani Tanszéke, dr. Takács Lajos Gábor egyetemi docens felügyeli a program összeállítását, és ő a konferencia levezető elnöke is. Az egyetemi oktatók előadásait a termékforgalmazó cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai egészítik ki. A rendezvény jelenleg már csak online követhető (az építészkamarai pontokat ebben az esetben is meg lehet szerezni.) Időpont: november 5-12. Építészkamarai akkreditáció: 2,5 pont (MÉK 2019/391) Fizetendő díj: Online részvétel esetén: Építészkamarai tagoknak, kreditpont-igényléssel: 4000 Ft Kreditpont-igénylés nélkül: 1000 Ft A webinárium-résztvevők megkaphatják az építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencia ideje alatt feltett két kérdésre kell majd helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”).  


Komfortépítés – energetika, hőszigetelés, árnyékolás – Építész Tervezői Nap szeptember 24-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A szeptember 24-i Tervezői Nap fókusztémája a komfort: ez az a szempont – az építészeti érték és a funkcionalitás mellett –, ami a legfontosabb azok számára, akiknek a házakat tervezzük. Ez határozza meg, hogyan fogják magukat érezni órákon, éveken, vagy néha akár életen át – némi túlzással az mondhatjuk, ez az, amiért épül az épület. Viszont ez az a terület, melyet kötelező előírások alig szabályoznak, és ezért nem minden beruházó, illetve tervező fordít rá kellő figyelmet. Ráadásul többféle szakterületi tudás egyesül ebben a feladatban, melyeknek a generáltervezői összefésülése is érdekes feladat. A konferencia előadói az alapfogalmak, értékek és szituációk összefoglalása után esettanulmányokon keresztül is felhívják a figyelmet egy-egy paraméter fontosságára, és igyekeznek tervezői ajánlásokat is megfogalmazni.


LAKÓÉPÜLETEK, FELÚJÍTÁSOK – KÖZEL NULLA KÖVETELMÉNYSZINTEN Öko-logikus Építészet 2020 [felvételről] – LEZAJLOTT KÉPZÉS

A hazai környezettudatos konferenciák egyik legszínvonalasabb sorozatán, a HuGBC és az Artifex Kiadó Öko-logikus Építészet sorozat 2020-as évadán a „Lakóépületek, felújítások – közel nulla követelményszinten” témájával foglalkozunk. A korábbi években a sorozat keretében már áttekintettük az elvi, alaprajzi és elrendezési megfontolásokat, foglalkoztunk a csomópontok, hőhidak kérdéseivel, mintatervekkel és azok elemzésével. Renzo Piano egyik épülete is terítékre kerül a 2020-as Öko-logikus Építészet konferencián, de a Pécsi Egyetem Solar Decathlon csapata eredményeivel is megismerkedhetünk: ők azok, akik tavaly is és jövőre is bekerültek az egyetemek közötti környezettudatos építési verseny döntőjébe. Dr. Kondor Tamás, a pécsi, és Frauke Rottschy, a wuppertali egyetem oktatója ad elő. Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter a „pesti Bosco Verticale” zöldített lakótornyait mutatja be, Matolcsy Károly pedig a Solar Decathlon kapcsán a kockaházak felújításáról ad elő. Felvételről ismerhetjük meg a leendő zuglói fenntartható szociális bérház projektet, melynek tervei Reith András vezetésével készülnek. Ezen kívül szó lesz még az okos városokról, rengeteg jó hőszigetelési és épületszerkezeti megoldásról. A május 28-i online távoktatásért 2 továbbképzési pont jár (az oktatást felvételről is meg lehet néhány napig nézni). A résztvevők ajándékba megkapják (postán) nyáron az Építési Megoldások, illetve a Metszet folyóirat egy-egy példányát, mely kifejezetten az alkalomhoz kapcsolódva jelenik meg. A webináriumon a szakértőktől közvetlenül is lehet kérdezni, és elektronikus háttérinformációk, a hozzászólásokhoz kapcsolódó elektronikus prospektusok is érkeznek. FELVÉTELRŐL TEKINTHETŐ MEG A KONFERENCIA! Képzésünk augusztus 28-ig elvégezhető! Építészkamarai akkreditáció: 2 pont (MÉK 2020/54) Részvételi díj: Építészkamarai tagoknak, kreditpont-igényléssel: 2000 Ft + áfa (2540 Ft) Kreditpont-igénylés nélkül: 1000 Ft + áfa (1270 Ft)  


Magastetők szerkesztése – Tervezői Nap webinárium május 21-én – LEZAJLOTT KÉPZÉS

Elsősorban a tetőterek beépítése lesz a május 21-i, Magastetők szerkesztése című, online követhető konferencia témája. Szó lesz a hő- és hangszigetelések, valamint a párazárás örökzöld kérdései mellett a tetőtéri padlókról, a különleges formák épületszerkezeti kérdéseiről, valamint a napelemes tetőkről is. Horváth Sándor egyetemi adjunktus a nap szakmai szervezője és levezetője, a BME Épületszerkezettani Tanszéke a szakmai partner.