Az építészek és más építőipari szakemberek számára előírt kötelező és szabadon választott továbbképzés elvégzésének sokak számára legkényelmesebb és az időbeosztásukhoz is legjobban illeszkedő módja az online távképzés, amely minden időbeli kötöttségtől mentesen teljesíthető a jelentkezést követően.
Új formában, de szakmailag változatlanul értékes tartalommal és gyorsan elvégezhetően 2011 óta működik kiadónk építész-továbbképző online tanfolyama . Évről évre népszerűbb távoktatásunk a Tervlap.hu rendszeréből egy kattintással elérhető.
Minden alkalommal az adott témakörhöz kapcsolódóan elhangzik egy építészeti szempontú, sokszor külföldi kitekintő, valamint egy építésügyi szakértői előadás, mely a kivitelezés során tapasztalt hibákat, tanulságokat mutatja be konkrét példák alapján.
Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. Alkalmanként 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és két kávészünet kapcsolódik.
A 2010-ben Gábor László születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezés Épületszerkezeti Konferenciasorozattá nőtte ki magát, és mára a szakmai közélet meghatározó rendezvényévé vált. A BME Épületszerkezettani Tanszékének e konferenciáin - a kezdeti évek célzott épületszerkezeti témái után - építész-épületszerkezeti szaktervezői párosok által bemutatott példaértékű épületek ismertetése volt a vezérfonál. Idén ismét az emlékezés adja a rendezvény mottóját: Finta Józsefre és a nevével fémjelzett Finta Stúdió munkásságára tekint vissza.
Minden alkalommal az adott témakörhöz kapcsolódóan elhangzik egy építészeti szempontú, sokszor külföldi kitekintő, valamint egy építésügyi szakértői előadás, mely a kivitelezés során tapasztalt hibákat, tanulságokat mutatja be konkrét példák alapján.
Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. Alkalmanként 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és két kávészünet kapcsolódik.
A szakmai fejlődés, a közösségépítés és a tudásmegosztás rendkívüli értéket kell képviseljen mindennapi életünkben, hiszen ennek köszönhetően tekinthetünk bizakodóan a jövőbe. Hisszük, hogy mindennek fontos üzenete van és ezt alátámasztva immáron harmadik alkalommal rendezzük meg a Metal.Meet elnevezésű szakmai konferenciánkat.
2024. október 1-jén léptek hatályba a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) leglényegesebb rendelkezései. A Méptv. új rendelkezései teljesen átalakították a tervezés, az építésügyi engedélyezés és a kivitelezés szabályrendszerét, és az új törvényhez kapcsolódóan több tucat eddig ismert rendeletet cseréltek le (pl. 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (régi Eljárási kódex), 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet, 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet, 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet). Az OTÉK-ot 2025. január 1-jétől váltja a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet (a TÉKA).
Miben változtatja meg mindez az Ön feladatait, az új Méptv. alapján mit kell máshogyan csinálnia, mint korábban? Ha erre keresi a választ, akkor feltétlenül érdemes részt vennie – akár személyesen, akár az online közvetítés megtekintésével – október 15-i konferenciánkon!
Ahogy az Építésijog.hu rendezvényeinek rendszeres résztvevői már megszokhatták, előadásaink az új szabályok gyakorlati alkalmazásához kívánnak konkrét segítséget nyújtani. Nem elméleti fejtegetésekkel, nem puszta jogszabályszámokkal és a jogszabályi előírások tételes felsorolásával várjuk Önöket – az előadások kifejezetten azt mutatják be, hogy a gyakorlatban mi változik, hogy a változások az Ön szakmai tevékenységében hogyan fognak megjelenni (új feladatok, új szempontok formájában).
A konferencián akár személyesen, akár online formában részt lehet venni, azonban már csak a délelőtti programra van néhány szabad hely, a délutáni rendezvényre a terem már megtelt. Javasoljuk tehát a jelemtkezést az online részvételre! Ha az október 15-i konferencianapon Ön egyáltalán nem ér rá, akkor is megismerheti a munkája szempontjából lényeges változásokat: az előadások felvételeit még több mint két hétig, 2024. október 31-ig bármikor megtekintheti.
Konferenciánkon DÉLELŐTT a településrendezéshez kapcsolódó új követelményekkel, DÉLUTÁN az új engedélyezési, tervezési és kivitelezési követelményekkel foglalkozunk. Az Ön szakmai tevékenységétől függően jelentkezhet külön is az egyik vagy másik fél napos programra, vagy – kedvezményes díjért – akár egyszerre mindkettőre.
November 7-én 14 órától sikeresen lezajlott a konzultáció élő közvetítése, ahol az Építésijog.hu portál Közbeszerzési Tudástárának szakértői adtak pontos és gyakorlatias válaszokat a beküldött kérdésekre. A rendezvényről készült videófelvétel jelenleg is elérhető, megrendelhető.
Dr. Tóth Elek országszerte ismert és kedvelt építési szakértő, aki mindig elborzad a szakértőként megismert balfogások, rémes hibák láttán. Rengeteg kárt okoznak azok a szakmai hibák, melyek miatt a tervezőket, kivitelezőket elmarasztalják, pedig elkerülhetőek lennének?
Tanár Úr az elmúlt évek tanulságos példáit mutatja be, szó lesz a vízszigetelések, magastetők, hőszigetelések, homlokzatképzés stb. legtipikusabb hibáiról, melyet az építőanyag-gyártó cégek alkalmazástechnikusai egészítenek ki a termékspecifikus hibákkal, ökölszabályokkal, jó megoldásokkal.
A konferencia levezető elnöke Csanády Pál okl. építész, a Metszet főszerkesztője.
Folyamatosan készülnek a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek, amiket érdemes megismerni, hiszen betartásuk vagy be nem tartásuk döntő lehet tűzesetek vizsgálatakor – erről is szó lesz a BME Épületszerkezettani Tanszékének közreműködésével szervezett Építész Tervezői Napon, mely a tűzvédelemmel kapcsolatos szakmai kérdéseket elsősorban a felújításokkal, rekonstrukciókkal kapcsolatos kihívások szempontjából tekinti át. A konferencia levezető elnöke dr. Takács Lajos tanszékvezető egyetemi docens lesz, aki a legfrissebb tudnivalókat is megosztja a TVMI-k kapcsán. Lestyán Mária, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnöke az építési termékek teljesítménye szempontjából vizsgálja a szerkezeteket, míg Szikra Csaba tudományos munkatárs (BME) a tűzszimulációk hasznát mutatja meg felújítások esetében. Az alkalmazástechnikai előadások falak, transzparens szerkezetek tűzvédelmével éppúgy foglalkoznak, mint a tűzszakaszhatárok, menekülési útvonalak, hő- és füstelvezetési rendszerek felújítási, rekonstrukciós kérdéseivel.
A BME Épületszerkezettani Tanszékével közösen szervezett konferencia levezető elnöke dr. Kakasy László címzetes egyetemi docens, aki emellett a térszín alatti vízszigetelésekkel kapcsolatos meghatározó tervezői döntésekről fog előadást tartani. Az egyetemi oktatói előadások sorában Heincz Dániel mérnöktanár a visszatapadó vízszigetelések tervezési kérdéseiről, Pataky Rita mestertanár pedig a teraszok, loggiák, erkélyek szerkezeti kialakításáról fog beszélni. A Tervezői Napon a különböző típusú szigetelőanyagok bemutatása mellett szó lesz még többek között az anyagok kémiai összeférhetőségéről, a rögzítési lehetőségekről, valamint a felülvilágítók és füstelvezetők szakszerű elhelyezéséről a lapostetőkön, illetve a teraszok, erkélyek rétegrendi, szegélyezési megoldásairól.
A homlokzatburkolatok csapadékvédelmi szerepéről ad áttekintést – a vakolatoktól az áttört burkolatokig – Horváth Sándor, a BME Épületszerkezettani Tanszékének oktatója a szeptember 19-i Építész Tervezői Napon, melynek a levezető elnöke is ő lesz. Két konkrét izgalmas homlokzati megoldást is megismerhetnek a résztvevők a konferencián: a budapesti Szent Imre Gimnázium új tornacsarnokát Peschka Alfréd Ybl-díjas építész és munkatársai, Nemes Bertalan és Kis Viktória a Hungexpo F1 épületének tetőről átforduló homlokzatát Dóczé Péter (Finta Stúdiót) és Kardos Zoltán mutatják be. E szakmai előadások mellett több cég alkalmazástechnikai szakértője is bemutat érdekes szerkezeti megoldásokat, építőanyagokat; többek között különböző kreatív homlokzati kialakításokról, szerelt szerkezetekről, innovatív nyílászárókról, transzparens szerkezetekről, speciális hőszigetelési megoldásokról lesz szó.
(Fotó: Palkó György)
Az idei konferenciasorozat kezdőelőadásában dr. Nagy Balázs egyetemi adjunktus (BME) azokat az új energetikai jogszabályokat mutatja be, melyek a határolószerkezetekről és a termikus zónák (fűtési és hűtési) hőigényének számításairól szólnak.
Az előadás ismerteti az új energetikai jogszabályok adta lehetőségeket, miket lehet/kell figyelembe venni építészeti tervezés vagy tanúsítás során, amiket a régi TNM rendelettel még nem kellett/lehetett, vagy másképpen lehetett [például változások hőátbocsátási tényezőben és ezek bővítései, a termikus zónázás és a felhasználói profilok megjelenése, hőátvitelek (például szellőzés, szoláris nyereségek) számszerűsítései, a dinamikus hatások figyelembevételének lehetőségei (effektív hőtároló képesség, az épület/termikus zónák időállandója és hasznosítási tényezői stb.)]. Az új energetikai rendelet a részletesebb számítási módszereivel és lehetőségeivel új szemléletet is nyithat az épülethatároló szerkezetek tervezésében és az épületburok kialakításában.
A BME Épületszerkezettani Tanszéke és az Artifex Kiadó által szervezett sorozat következő konferenciáján dr. Dobszay Gergely docens lesz a levezető elnök, és ő tartja a bevezető előadást is (dr. Bakonyi Dániel kollégájával közösen) az épületszerkezeti rekonstrukciókkal, a történeti ablakok felújításával kapcsolatos szakmai vitákról. Pataky Rita mestertanár előadása is a felújítási témát érinti, dr. Becker Gábor professzor pedig az MTA-székház rekonstrukciójának érdekes részleteit mutatja be (az előadásban közreműködik Kelemen Bálint is a Közti részéről). Az egyetemi oktatók előadásait – a szokásos módon – az építőanyag-forgalmazó cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető prezentációi egészítik ki.
Az első CAD'oro Építészeti Animációs Filmszemlére 41 kisfilm érkezett, közülük többet is világsztár építészirodák terveihez készítettek magyar szakemberek, művészek. A zsűri már dolgozik a pályaművek értékelésén, várhatóan több kategóriában jutalmazzák majd a legjobbakat a 2024. május 14-i díjkiosztón. Elindult a közönségszavazás is: a cadoro.hu oldalon egészen május 13-ig kattinthatnak az érdeklődők a nekik tetsző munkákra.
A fény és az építészet kapcsolatának számos érdekes kérdése napirendre kerül a 2024. április 18-i Tervezői Napon, melynek levezető elnöke ezúttal dr. Becker Gábor professzor lesz (BME Épületszerkezettani Tanszék). Szó lesz az ablakbeépítés és a világítás problémáiról, napelemekről és más klímatudatos megoldásokról. A gyártók alkalmazástechnikai szakemberei, szaktanácsadói többek között a természetes megvilágítási lehetőségekről, árnyékolóeszközökről, a napelemek rögzítésének módjairól, valamint energiatudatos homlokzatokról és tetőkről fognak beszélni a konferencián.
Szó lesz arról, amiről sok tervező megfeledkezik: a hőátbocsátást módosító korrekciós tényezőkről – dr. Bakonyi Dániel mutatja be, mennyire módosítja ez az épület egészének energetikáját. Pataky Rita a hőszigetelés és légzárás részleteit fogja boncolgatni előadásában, míg Németh Csaba egy gyakorlati példán mutatja meg a tervezői szempontokat.
Ezen aktuális kérdésekről is szó lesz a március 21-i Építész Tervezői Napon. A nap szakmai szervezője és levezető elnöke a BME Épületszerkezettani Tanszék Széchenyi-díjas mestertanára, Pataky Rita.
TÉMA: ÉRTÉKALAPÚ ÉPÍTÉSZET
Az inga ide-oda leng: időnként az épített környezet szórakoztató volta és kereskedelmi értéke áll a közfigyelem előterében – de ha keményebb idők jönnek, ez banálisnak vagy akár közönségesnek is tűnhet. Ekkor az inga a komolyabb, tartósabb és megfontoltabb építészet felé lendül. Ez nem jelent száraz, spórolós vagy unalmas építészetet, amint azt az idei konferencia válogatott előadói is illusztrálni fogják.
Egyre nagyobb arányban készülnek lapostetővel épületeink, nemcsak csarnoképületek, de a családi házaktól a műemlékekig sokféle épület. Míg a csarnoképületeknél tűzvédelmi kérdésekben mutatunk be újdonságot, számos épületnél a funkciók sokasága jelenik meg a lapostetőn. Nemcsak napelemek és gépészeti berendezések, de bárok, kilátóteraszok is felkerülnek, amik – ha szakszerűen készülnek – új lehetőségeket nyújtanak.
Az Építésijog.hu 2024. február 15-i rendezvényén – melyen személyesen és online módon is részt lehet venni – lehetőséget kínálunk arra, hogy Ön átlássa a saját szakterületét érintő legfontosabb jogszabály-változásokat és gyakorlati tapasztalatokat. Jelentkezzen a saját szakmai tevékenységének megfelelő konferenciára – vagy akár kedvezményes díjért mindkettőre!
A Gábor László professzor úr születésének 100. évfordulója tiszteletére megtartott 2010. évi első konferenciánk tematizáló hagyományt teremtett. Ennek folytatásaként a BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke 2023. november 21-én rendezi meg a XIII. Épületszerkezeti Konferenciát, melynek témája a KÖZLEKEDÉSI ÉPÜLETEK.
A konferencia keretében – építész és épületszerkezeti tervezők páros előadásában – föld alatti, felszíni, kötöttpályás, légi és vízi közlekedést kiszolgáló tervezett és kivitelezett épületeket mutatunk be, valamint az ezekkel kapcsolatos épületszerkezeti, épületfizikai tűzvédelmi stb. kérdéseket tárgyaljuk.